A jövő hadihajói

A hajókkal kapcsolatban az utóbbi időben egyre többször merül fel a partmenti vizeken való alkalmazhatóság kérdése. A probléma az, hogy a legtöbb nagyhatalom hadiflottája elsősorban mélyvizekre, a nyílt tengerekre és az óceánokra lett méretezve, ami az utóbbi időkben egyre több problémát okoz, hiszen nagy nyílt tengeri ütközetekre egyre kevesebb a kilátás a hidegháború elmúlásával, ám ugyanakkor megsokasodtak a békefenntartói és katonai csapásmérési feladatok, amelyeknél a part közelében kell(ene) tartózkodniuk.


Az amerikai haditengerészet kifejezetten a partmenti vizekre tervezett hajójának, az LCS-nek (a rövidítés jelentése kb. partmenti hadihajó) General Dynamics által elképzelt változata
Az egyre fejlettebb elektronika és egyre nagyobb fokú automatizáltság miatt egy modern rombolón csak harmadannyi tengerész szolgál, mint egy 20 évvel korábbi típuson, vagyis mintegy 150 ember, ráadásul elhelyezésük is komfortosabb körülmények között valósul már meg. A legénység létszámának aránya is erősen eltolódik, egyre kevesebb a matróz és több a tengerészaltiszt, hiszen az egyre fejlettebb gépek karbantartása és működtetése kevesebb, de magasabban képzett legénységet kíván meg.

A hadihajók fegyverrendszerei modulszerűen kiépíthető hálózatokként épülnek fel, gyakorlatilag alig néhány ember kell az összes érzékelő és a fegyverrendszerek kiszolgálásához az olyan rendszerek, mint a Thales Tacticos segítségével.


A Thales Tacticos rendszer
A hajófedélzeti fegyverzet terén a hidegháborúban olyannyira elterjedt a rakétamánia, , hogy készültek olyan hajóosztályok is, amelyeknek nem is volt fedélzeti ágyújuk csak egy-két kisebb gépágyú és géppuskaállás. A legtöbb hajón azonban továbbra is megtalálhatóak a jellemzően 57-130 mm-es fedélzeti lövegek, amelyek automata töltőberendezéseiknek hála nagy tűzgyorsasággal (egyes típusok akár 120 lövést adhatnak le percenként) képesek 12-30 km közötti távolságra nagy pontosságú tüzet vezetni.

A fedélzeti lövegek új generációján is folyik a munka, a korábban említett elektromágneses ágyú ugyan még a távolabbi jövő zenéje, de a jelenleg elérhető szint kiterjesztésén már szép eredményeket értek el. A fejlesztések egyik célkitűzése a minél nagyobb, akár 160 km-es lőtávot elérni, és a lövedékek pályájának korrigálása a röppálya végső fázisában, precíziós szintű műholdas irányítással történhet majd.


A fedélzeti ágyúk továbbra is fontos szerepet játszanak, az US NAVY következő generációs rombolóján - a DD(X) 155 mm-es lövegeivel 160 km-re lő majd
A fő fegyverzetet azonban továbbra is a rakéták és a robotrepülőgépek fogják jelenteni, amelyek a lehető legjobb helykihasználás miatt függőleges indítócsövekből indítanak, és a rakéta csak az indítócső elhagyása után fordul rá a célpontra. Azonban amíg a mai hajóknál az indítócsövek szorosan egymás mellett, egy egységben, általában a hajó középvonalában helyezkednek el. A jövőben ezeket kisebb blokkokra osztják és a hajótest széleire erősítik.

Erre azért van szükség, mert a mai elrendezésnél egyetlen rakéta meghibásodásakor, vagy szerencsés ellenséges találatkor bekövetkező robbanás megfoszthatja a hajót az egész rakétakészletétől, illetve rosszabb esetben a bekövetkező detonációk miatt az egész hajó is odaveszhet. Az új elrendezésnél azonban csak egy-egy kisebb blokk semmisülhet meg, és berobbanáskor nem keletkezhet olyan mértékű kár, ami a hajó elvesztését okozhatná.


Az Angol Királyi Haditengerészet számára felvázolt háromtözsű hadihajó-terv. A fedélzeti löveg tornya és a hajó felépítménye között lennének a rakétaindítók elhelyezve
A hajókon alkalmazott rakéták terén érdekes kettőség figyelhető meg jelenleg: a nyugati haditengerészetek az ellenséges hajók ellen a hangsebességnél lassabb, lehetőleg nehezen észlelhető, alacsonyan repülő rakétákat és robotrepülőgépeket alkalmaznak, míg az Oroszország (és újabban Kína) által gyártott, torlósugárhajtóműves robotrepülőgépek kis magasságban, a hang sebességénél mintegy másfélszer-kétszer, nagy magasságban pedig akár a hangnál háromszor-négyszer is gyorsabban képesek haladni.

Ugyan folyamatosan folynak nagy sebességű rakétalövedékekkel kísérletek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is, sőt a tervezőasztalokon még hiperszonikus (a hangnál több, mint 5-ször gyorsabb) sebességű rakétalövedékek is vannak, rendszerbe ezek csak a következő évtizedben állhatnak.


Egy kínai romboló Ji-8 hajó elleni rakétát indít egy hadgyakorlaton
A hajók légvédelme a második világháború óta kiemelt figyelmet kap, ami érthető is, figyelembe véve a tapasztalatokat. Miután a légvédelmi rakétatüzérség a második világháború után robbanásszerű fejlődésen ment át, a haditengerészetek is a rakétákra kezdték építeni a légvédelmet. Ez a tengereken még egy apró előnnyel is párosul: nincsenek terepakadályok, így a radarberendezések elől sokkal nehezebb elbújni (probléma csak akkor van, ha partközelbe kell manőverezni, ezzel szembesült például az Angol Haditengerészet a falklandi háborúban).


Az újabb orosz hajókon megjelent "Kashtan" közellégvédelmi rendszer egy harci modulja, két hatcsövű 30 mm-es Gatling-gépágyúval és (itt) hat 9M311 lézerirányítású rakétával
A légvédelem igazi kihívása azonban a tengeren a közel-légvédelem, vagyis a hajó körüli mintegy 10 km-es körben lévő célpontok, elsősorban a hadihajókra legveszélyesebb, alacsonyan, alig pár méterrel a tengerszint felett repülő hajó elleni rakéták és robotrepülőgépek leküzdése, de egyes rendszerek képesek akár a nagyobb ágyúlövedékeket is elkapni még a becsapódás előtt. A közel-légvédelem két fő fegyvere jelenleg a nagy tűzgyorsaságú gépágyúk, illetve a kis hatótávolságú rakéták.

A gépágyúk egyik legismertebb képviselője az amerikai Phalanx rendszer, amely a repülőgépekről már ismert 20 mm-es M61 Vulcan gépágyú köré épül. A rendszer saját maga keresi, azonosítja, és méri be a közeledő rakétalövedékeket és repülőgépeket, hogy aztán 50-100 lövedékes tűzcsapással semmisítse azokat meg. A gépágyúkat azonban egyre inkább rakétavédelemmel váltják le. Az amerikai haditengerészet is eldöntötte, hogy a viszonylag problémás Phalanx rendszert az Evolved Sea Sparrow Missile (ESSM) rendszerrel cseréli le, amely függőleges konténerből indul, és a hajó radarrendszere vezeti rá a rakétát a célra.