A jövő hadihajói

A jövő a közel-légvédelmi fegyverrendszerek terén egyértelműen az irányított energiafegyverek, elsősorban a lézerfegyverek alkalmazása. Az amerikai haditengerészet által támogatott fejlesztés a szabad-elektron lézertípusra koncentrál. Sikeresen teszteltek már egy 10 kW-os kísérleti lézert, és már dolgoznak a következő lépcsőfokon, egy 100 kW-os változaton, amelyet már hajóra szerelve is szeretnének kipróbálni. A lézer alkalmazása rengeteg előnnyel járhat, hiszen egyfelől jelentősen csökkenthet az elhárítófegyverzet reakcióideje, másfelől nem kell amiatt aggódni, hogy egy-egy támadási hullám közben kifogy a lőszerkészlet.

A tengeralattjárók elleni fegyverzet a legtöbb hadihajón jelenleg torpedókat, illetve mélységi bombavetőket jelent, amelyeket egyes típusoknál rakétahajtóművek juttatják oda, ahol a hajó hangradarja ellenséges tengeralattjárót észlelt. A legtöbb mai többfeladatú hajó esetén azonban az első számú tengeralattjáró-elleni eszköz a helikopter.


Egy Merlin helikopter Stingray tengeralattjáró-elhárító torpedót dob le
Még a viszonylag kis méretű hadihajókon is általános jelenséggé vált a helikopter-leszálló fedélzet és a helikopter tárolására szolgáló hangár. A helikopter kábelen leengedhető hangradarral, vagy ledobható szonárbójákkal deríti fel a rejtőzködő tengeralattjárót, és ha hordoz saját fegyverzetet, akkor azzal küzdi le a célt, vagy ha nincs, akkor csak a célpont adatait közli a hadihajóval, és az indít ellene egy torpedót.

A tengeri haderő legütőképesebb egységei azonban továbbra is a repülőgép-hordozók maradtak. Jelenleg teljes értékű repülőgép-hordozója csak az Egyesült Államoknak (12 db), Franciaországnak (1 db) és Oroszországnak (1 db) van, régebbi, elavult hordozót még India és Brazilia (1-1 db) is a magáénak mondhat. Ezen hajókról felszálló repülőgépek általában gőzkatapult segítségével emelkednek a levegőbe (kivéve az orosz Kuznyecovot), és fékezőkábelek segítségével landolnak, ám ezt leszámítva felérnek a szárazföldről üzemeltetett típusokkal.


Az angol haditengerészet CVF (kb. a jövő repülőgép-hordozója) fantáziarajza
Viszont a hajóknak meglehetősen nagynak kell lennie, hogy a fedélzetén elég hely legyen a repülőgépek üzemeltetéséhez. A helyből fel- és leszállni képes vadászgépek, mint a Harrier megjelenésével lehetővé vált sokkal kisebb méretű hordozók építése is. Az olcsóbb megoldást választotta Anglia, Olaszország, Spanyolország és Tájföld is. A közeljövőben a Harrier gépeket várhatóan az amerikai F-35-ös rövid nekifutással felszállni, és helyben leszállni képes változata fogja váltani ezeken a hajókon, sőt Anglia és Olaszország már kifejezetten erre a típusra tervezik új repülőgép-hordozóikat.


Egy olasz tervezőiroda elképzelése egy több óriáshajóból összeállítható "úszó reptérről", amely nagy méretű teher repülőgépeket is képes lenne fogadni
A hajófedélzeti repülőgépek terén azonban már bontakozik ki a következő generációváltás: a pilóta nélküli repülőgépek kora. Már egy ideje használnak kis méretű felderítő robotrepülőgépeket ahhoz, hogy a szárazföldi célpontokat derítsenek fel, és valós idejű adatokat szerezzenek egy-egy támadás sikeréről, mint amilyen például a Missouri csatahajó tüzérségét segítette az első Öböl-háborúban.

A jövőben azonban még hatásosabbak lesznek a pilóta nélküli felderítő gépek (az X-45-öt például légi harcra tervezték). Radarral felszerelve jelentősen megnövelhetik a hajók által felügyelhető területet, és megoldhatják azt a problémát, miszerint a Föld görbülete miatt a közvetlen a tengerszint felett repülő vadászgépek vagy robotrepülőgépek csak viszonylag kis távolságból (mintegy 30-50 km-ről) észlelhetőek. A robotgépek ráadásul - szemben az ember vezette gépekkel - akár napokig is a levegőben maradhatnak, és olcsóbbak, mint az ember vezette felderítő gépek.

Természetesen már dolgoznak a hajófedélzetről indítható csapásmérő repülőgépeken is. A tervek szerint a gépeknek képesnek kell lenniük egy, a hordozótól 2400 km-re lévő célpontot elérni, majd két tonnányi bombateherrel elpusztítani azt. Viszonyításképpen egy modern F/A-18E/F vadászgép hasonló fegyverterheléssel csak legfeljebb 755 km-re lévő célpontra képes csapást mérni légi utántöltés nélkül. A jelenlegi tervek szerint a robotgépeknek műholdak segítésével adnák a parancsokat, és adott esetben elég csupán a célpontot megadni, a többit a saját fedélzeti számítógépe elvégzi - az X-45 néhány teszten már túlvan.


Fantáziarajz az X-47B pilótanélküli csapásmérő robotgépről egy hordozó fedélzetén
A távirányított vagy részben önálló gépek azonban nem csak a levegőben, de a tengereken is feltűnnek. Egy ideje már használnak aknakeresésre és semlegesítésre távirányított aknaszedő hajókat, ám újabban már kis méretű, felfegyverzett csónakok is feltűntek.


A Rafael cég Protector távirányítású robotcsónakja, amely egy 12,7 mm-es géppuskával van felfegyverezve
Ezek feladata elsősorban a part menti vizek, illetve kikötők felügyelete, és a hadihajókat megvédeni az olyan támadásoktól, mint az USS Cole ellen 2000-ben végrehajtott öngyilkos akció.