Egy programozó szerint törvénytelen a nyílt forráskódú licenc

Egy programozó szerint törvénytelen a nyílt forráskódú licenc

2005. május 4. 22:46, Szerda
Egy amerikai programozó szerint a nyílt forráskód, illetve a GPL nyílt forráskódú licenc megsérti az amerikai törvényeket, ezért feljelentette a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztését támogató FSF alapítványt.

Némileg abszurd ötlettel állt elő egy, az Egyesült Államokban élő programozó. A nyílt forráskód, illetve a nyílt forráskódú szoftverek eddig a kereskedelmi forgalomban kapható programok olcsó és hatékony alternatíváinak számítottak. A programozó magát a Free Software Foundation (FSF) nevű, a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztését támogató alapítványt jelentette fel egy amerikai bíróságon. Az indok: helyi jogszabályokba ütköznek a szabadon hozzáférhető, a GPL-licenc hatálya alatt kifejlesztett szoftverek.

Daniel Wallace amerikai programozó úgy véli, a GPL megsérti az úgynevezett Clayton antitröszt törvényt, mivel a hatálya alá eső alkalmazások számára fix ár megállapítását teszi kötelezővé. Persze igaz, hogy minden, a GPL hatálya alatt kifejlesztett program fix árú, lévén mindegyik ingyenes. Wallace azzal vádolja az FSF-t, hogy a Red Hat, a Novell és más cégekkel közösen konspirált, azért, hogy elérje: a nyílt forráskódú, illetve a GPL hatálya alatt kifejlesztett szoftverek fixárasak legyenek. Ugyanakkor Wallace bizonyára nem ismeri a General Public License előírásait, hiszen a GPL kimondja, hogy azoknak az alkalmazásoknak is szabadon hozzáférhetőnek, másolhatónak kell lenniük, amelyeket a bárki számára hozzáférhető GPL-kódok bevonásával készítenek.

Larry Rosen, a nyílt forráskódú közösség érdekeit védő egyik ügyvéd szerint az amerikai programozónak gyakorlatilag alig van esélye a per megnyerésére. Rosen úgy véli, Wallace bármennyi pénzt elkérhet a munkájáért, de ugyanakkor nem adhatja el a sajátjaként más fejlesztők munkáját. Éppen emiatt nem sérti meg a GPL sem a Clayton antitröszt törvényt.

Mindenesetre ilyen elkeseredett támadásra még nem került sor a nyílt forráskódú fejlesztőközösség ellen és korábban még az olyan cégóriások is óvakodtak hasonló lépések megtételétől, mint a Microsoft. Wallace azonban elérte, hogy a GPL, bizonyára csak átmenetileg, de a vádlottak padjára jusson.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások