2005. május 7. 13:25, Szombat
A honlap a Magyarországon jelenleg elérhető legteljesebb internetes pályázati kereső és pályázati előrejelző rendszert is magában foglalja.
Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter honlapot indított "
www.fejlesztes.gov.hu" címen. Az oldal 187 különféle támogatási konstrukció keretében mintegy 137 milliárd forintnyi potenciális pályázati lehetőséget mutat be.
A hivatal közleménye szerint a strukturális alapokból támogatott pályázatokra eddig több mint 20 ezer pályamunka érkezett. Ezek közül 7 ezer nyert, csaknem ennyit ezután bírálnak el. Az eddig elfogadott projektek 490 milliárd forint értékben tesznek lehetővé beruházásokat, 1241 településen. A pályázók 27 ezer új munkahely létesítését, 68 ezer állás fenntartását vállalták. Az eddig elfogadott projektek a teljes hároméves keret 54 százalékát kötötték le.
A pályázati előrejelző rendszer tartalmazza a minisztériumok által kiírt támogatási konstrukciók várható megjelenésének időpontját, a pályázatok legfontosabb ismérveit, a naponta frissülő pályázati híreket és eseményeket. Elérhető a honlapon egy kibővített tematikus információs adatbázis is: útmutatók, projekt-mintatár, kiadványok, tanácsok, információk a pályázati intézményekről, az ügyfélszolgálatokról, a pályázati eredményekről, jogszabályokról.
Az EU pályázati információs központ telefonos ügyfélszolgálata a csatlakozás óta eltelt egy évben több mint 15 ezer hívást fogadott. Az internetes pályázati kereső oldalait több mint másfélmillió alkalommal töltötték le - utal rá a közlemény. A honlapon az újságírók és más érdeklődők számára sajtószobát is "berendeztek", ahonnan letölthetőek a miniszter közleményei, munkájával kapcsolatos újdonságok. A miniszter felügyelete alá tartozó három hivatal (a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, a Magyar Turisztikai Hivatal) weboldalához a címlapról közvetlen link mutat - ismerteti a közlemény.