A Plútóval rokon hold kering a Szaturnusz körül

A Plútóval rokon hold kering a Szaturnusz körül

2005. május 14. 13:54, Szombat
A Szaturnusz kicsi ütött-kopott holdja, a Phoebe a Naprendszer külső vonulataiból pottyant bele az óriásbolygó rendszerébe, állapították meg a tudósok. Az új felfedezést a Nature-ben publikálták.

"A Phoebe abból a csillagközi gáz- és porfelhőből maradt vissza, ami a bolygók kialakulását is táplálta" - nyilatkozott dr. Torrance Johnson, a Cassini képfeldolgozó csapatának tagja. "Nem a Szaturnuszból eredeztethető, a bolygó gravitációs mezeje csupán foglyul ejtette, ahol eonokat várt a Cassini érkezésére." Az űrszonda végül tavaly június 11-én repült el a hold mellett, amiről létezésén kívül szinte semmit nem lehetett tudni. Ekkor kapták meg a tudósok ez első részletes képet a Phoebe-ről, ami lehetővé tette számukra összetételének és tömegének megállapítását.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az új információkkal a tarsolyukban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a hold a Plútóhoz és a Kuiper-öv többi tagjaihoz hasonlóan a külső Naprendszerből származik. "A Cassini bebizonyította, hogy a Phoebe teljesen különbözik a Szaturnusz többi jeges holdjától, nem csupán pályájában, de a jég és a kőzet megoszlási arányában is. Ebben a tekintetben sokkal inkább a Plútóra, sem mint a többi szaturnuszi holdra emlékeztet" - magyarázta dr. Jonathan Lunine, a Cassini szonda tudósa.

A Phoebe sűrűsége megegyezik azon Kuiper-öv objektumokéval, melyek sűrűségét ismerjük. A Phoebe sűrűsége a becslések szerint 1,6 gramm köbcentiméterenként, ami sokkal könnyebb mint a legtöbb kőzet, azonban nehezebb a tiszta jégnél, ami 0,93 gramm körül mozog. Ebből az következik, hogy a jég és a kőzet összetétele hasonló a Plútóéhoz és a Neptunusz Triton holdjáéhoz. Az hogy a Szaturnusz többi holdjain észlelhető sötét anyag ugyanaz az ősi lehet, mint ami a Phoebe-n is található még kérdéses.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások