Jelentősen nő a mobil marketing-piac

Jelentősen nő a mobil marketing-piac

2005. június 29. 13:37, Szerda
Az IKO New Media Kft. szerint a most 50-100 millió forintos mobil marketing-piac nagy fejlődés előtt áll.

Malcsiner Péter ügyvezető igazgató mai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a teljes piac két év múlva már bizonyosan meghaladja az 500 millió forintot. Úgy véli, a reklám- és marketing piac világszerte nagy változások előtt áll a mobiltelefonok elterjedése miatt, s a folyamatot a harmadik generációs (3G-UMTS) hálózatok kiépülése tovább gyorsítja. Elmondta, hogy a változások révén a mobiltelefon egyre inkább előtérbe kerül, s egyre nagyobb szerephez jut a piacon. Részben azért is, mert a cégek számára egyre fontosabbá válik a fogyasztók közvetlen és olcsóbb elérése. Az úgynevezett IWR-alapú megoldás ráadásul pontos képet ad a megrendelő cégeknek a felhasználókról, s lehetővé teszi egy adatbázis a kialakítását is. Az ügyvezető közölte, hogy az IKO New Média által megkérdezettek mintegy 40 százaléka belegyezik abba, hogy szerepeljen valamilyen adatbázisban.

Az üzleti lehetőségekkel összefüggésben elhangzott: az európai televíziókban sugárzott reklámok az elmúlt időszakban 30-40 százalékkal csökkentek, s a kieső bevételt a cégek alapvetően a mobiltelefonon lebonyolított interaktív megoldásokkal, például játékokkal és szavazásokkal pótolják. Javítja a reklám- és marketing piacon a mobil pozícióját az is, hogy a felmérések szerint a nézők 100 tv-reklámból csak kilencet figyelnek meg, míg a többinek gyakorlatilag nincs hatása.

A társaság tavaly 2,4 milliárd forint bevételt ért el, ami az idén a tervek szerint 3 milliárd forintra emelkedik. Az IKO tavalyi bevételének fele az RTL Klubnak nyújtott szolgáltatásokból származott. A cég nettó profitja tavaly 440 millió forint volt, az idén várhatóan 600 millió forintra nő. Malcsiner Péter ezzel összefüggésben elmondta: az általuk nyújtott szolgáltatások, például szavazás megszervezése, az RTL Klub profitjának mintegy 20-25 százalékát generálták, ami összegszerűen mintegy 800 millió forint.

Az IKO New Média vezette telefonos interaktív piacon 5-7 szereplő versenyez egymással, de az ügyvezető szerint ebből csak 3 vállalkozás nevezhető komolynak. Az interaktív piaci megjelenéssel összefüggésben kijelentette, ahhoz, hogy egy cég a mobil marketing-piacon megfelelő szolgáltatásokat tudjon nyújtani, mintegy 100 millió forintos beruházás szükséges.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások