Több mint 1 milliárd dollárt is bukhat a Sony a PlayStation 3-on

Több mint 1 milliárd dollárt is bukhat a Sony a PlayStation 3-on

2005. július 2. 13:25, Szombat
A Merril Lynch Japan tanácsadó cég úgy véli, a Sony a piacra bocsátás első évében több mint 1 milliárd dollárt fog veszíteni Playstation konzoljának új verzióján.

A Toyo Keizai japán lap értesülései szerint a Merill Lynch Japan Securities elemzése arra a következtetésre jutott, hogy a Playstation 3 előállítása 54 ezer jenbe (100 ezer forint) fog kerülni. Mivel a Sony konzolja szoros küzdelemre számíthat a Microsoft Xbox 360-nal szemben, ezért elég kicsi az esély, hogy a cég az előállítási áron fogja piacra dobni termékét.

Ha a Microsoft a beígért 299 dolláros (60 ezer forint) áron adja majd gépét, a Merill Lych Japan szerint a Sonynak 400 dollár körüli árra (kb. 80 ezer forint) kell lemennie ahhoz, hogy tartani tudja a lépést versenytársával, ez azonban már az első évben több mint 1,18 milliárd dollár (kb. 236 milliárd forint) kiesést jelentene a cégnek - írja a Gamespy.


Ken Kutaragi, a Sony Computer Entertainment elnöke a következőket nyilatkozta az ügyben: "Amikor a vásárlók azt mérlegelik, hogy egy termék olcsó vagy drága, minden a vonzerő és az ár egyensúlyán múlik. A mi termékünk gondolkodásra készteti az embereket, azt mondják majd: egy kicsit többet dolgozom és már meg is tudom venni. Azt akarjuk éreztetni az emberekkel, hogy ők akarják azt a valamit, bármiről is legyen szó."

"Amikor a Nintendo 16 bites gépét 12 500 jenért (kb. 22 800 forint) adta, mi az első szériás Playstationt 39 800 jenért (kb. 73 ezer forint) kínáltuk. Akkor a sajtó ezt túl drágának tartotta, ám mégis hatalmas siker lett. Ugyanez volt a helyzet tavaly is a Playstation Portable-lel. A Game Boy Advance - ami egy hasonló hordozható videojáték - nem kerül többe 10 ezer jennél (kb. 18 ezer forint), míg a PSP-nek 25 ezer jen (körülbelül 46 ezer forint) volt az ára. Az emberek mégis napestig kígyózó sorokban álltak érte és már megjelenése napján elfogyott. Minden attól függ, hogy az emberek akarják a terméket. Biztos vagyok benne, hogy a Playsation 3-at akarni és szeretni fogják az emberek" - tette hozzá Kutaragi.

A Gamespot szerint a konzolgyártó cégekéknél csöppet sem ritka, hogy veszteséget vállalnak be gépük piacra dobásának első évében, mivel ilyenkor elsősorban a lehető legnagyobb piaci részesedés megszerzése koncentrálnak, és nem a profitszerzésre. Az ezt követő években - ha minden jól megy - pótolni tudják veszteségeiket a tömeggyártásból eredő megtakarításokból, valamint a kiadóktól kapott liszenszdíjakból.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások