Nem enged internetes előjogaiból az Egyesült Államok

Nem enged internetes előjogaiból az Egyesült Államok

2005. július 2. 13:38, Szombat
Az amerikai kormány bejelentette, hogy a korábbi tervvel ellentétben mégsem mond le az első szintű domainek felletti felügyeletéről, és ebben a kérdésben továbbra is magának szeretné fenntartani az elsőbbséget.

Bár korábban szó esett arról, hogy az USA átadná a root zóna feletti felügyeletet a domain nevek kiosztásáért felelős Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) részére, azonban a jelek szerint erre nem kerül sor annak ellenére, hogy maga a szervezet is igen erős amerikai befolyás alatt végzi munkáját. A tegnap nyilvánosságra hozott dokumentum ezért kimondja, hogy az Egyesült Államok kormánya a root zóna fájl bármilyen megváltoztatását vagy módosítását illetően fenntartja eddigi szerepét, és hozzáteszi, hogy az amerikai kormány továbbra is fenntartja az ICANN feletti felügyeletet annak érdekében, hogy a szervezet a jövőben is a technikai jellegű együttműködésre koncentráljon.

Ez a lépés az ENSZ, illetve a szegényebb államok terveinek megakadályozását jelenti, amelyek már évek óta nagyobb beleszólást követelnek az internetet érintő kérdésekbe. A téma már a 2003-ban Genfben megrendezett ENSZ-világtalálkozón is felmerült, ahol az egyik fő kérdés az ICANN szerepéhez fűződött, és felmerült az a lehetőség, hogy szerepét vegye át az International Telecommunication Union (ITU), azaz a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség.


Az ITU üléseire a világ minden tájáról érkeznek állami vezetők

A kérdésben akkor nem született döntés, de a világszervezet tavaly áprilisban ismét felvetette az ötletet, amely révén nagyobb befolyást gyakorolhatna az internet működtetésével kapcsolatos mechanizmusokra. Az ENSZ akkor azt kifogásolta, hogy az amerikai kormány az ICANN-nal és VeriSignnal kötött megállapodásai révén saját magának tartotta fenn az internet igazgatásának leglényegesebb aspektusait, mintha a világháló még mindig csak egy kormányzatilag támogatott amerikai projekt lenne.

A root zóna feletti felügyelet azért ilyen fontos kérdés, mert ez a DNS hierarchia csúcsa, és itt írják össze az összes érvényben lévő csúcsszintű domaint. Ez eleinte a .com, .edu, .gov, .net, .mil, .org, és .arpa domaineket jelentette, majd a hálózat bővülésével megjelentek az USA-n kívüli tartományok, illetve új, nemrég elfogadott kategóriák, mint a .jobs és .travel.

A felügyelet megosztása a kisebb, szegényebb országok növekvő mértékű bevonását, és az amerikai befolyás csökkenését vonnná maga után. Ez nyilvánvalóan nem túl vonzó alternatíva az Egyesült Államok számára, amely ezzel a lépéssel meghiúsítani látszik az ENSZ terveit. A világszervezet várhatóan a novemberben megrendezendő tuniszi konferencián reagál az USA döntésére.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások