Sikeres volt a Deep Impact tűzijátéka

Sikeres volt a Deep Impact tűzijátéka

2005. július 4. 17:07, Hétfő
172 nap és 431 millió kilométernyi utazás után megvalósult az Egyesült Államok legnagyobb Függetlenség Napi tűzijátéka, ami némileg a tudományt is szolgálja, vagy tudományos projektje, ami egyben egy kozmikus tűzijáték is volt a nagy nap tiszteletére. Mindez nézőpont kérdése.

A Deep Impact szonda lövedéke magyar idő szerint hétfő reggel 6 óra 52 perckor a Földtől 133 millió kilométerre, óránkénti közel 37000 kilométeres sebességgel csapódott be a város méretű Tempel 1 üstökösbe. A sikeres becsapódás hivatalos megerősítése öt perccel később érkezett meg. 6 óra 57 perckor az űrszonda közepes felbontású kamerája átsugározta a nagysebességű ütközés által keltett törmelék kilökődésről készült első felvételeit az irányító központba.

Az impaktor július 3-án vált le és néhány perc híján majdnem 24 óráig tartott a célpont elérése. Ez idő alatt a földi irányítás elvégezte az utolsó manővereket és a kamerák ellenőrzését mindkét egységen, majd a 22. órában magára hagyták az impaktort, ami felett automatikus szoftvere vette át az irányítást. A navigációs rendszer további korrekciókat hajtott végre a becsapódás előtt 90, 35 és 12,5 perccel.


A Deep Impact a becsapódást követő 14 percben egészen közelről gyűjtötte az adatokat, majd 7 óra 5 perckor úgynevezett pajzs üzemmódba állt, azaz egy védett pozícióba, hogy főelemeit megóvja az üstökös belső kómáján való áthaladástól. A pajzsmód 7 óra 32 perckor ért véget. Ekkor az irányító központ újra kapcsolatba lépett a szondával, ami a jelek szerint épségben megúszta a manővert.


A Deep Impact tudósai időközben már a földi és az űrtávcsövektől is kaptak adatokat, melyek szintén megerősítették a becsapódás tényét. Maga a Deep Impact szonda ezzel még nem fejezte be küldetését, továbbra is a Tempel 1 közelében marad és folytatja adatgyűjtését, valamint felvételeket készít a felszínről. A küldetés célja hogy bepillantást nyerjenek egy üstökös felszíne alá, ahol az anyag a Naprendszer kialakulása óta viszonylag változatlan formában maradt meg. A tudósok várakozása szerint a projekt választ ad a Naprendszer kialakulásának alapvető kérdéseire és jobb betekintést nyújthat az üstökösök természetébe és összetételébe.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások