A Microsoft terveiről beszélt Steve Ballmer

A Microsoft terveiről beszélt Steve Ballmer

2005. július 29. 12:42, Péntek
A Microsoft elemzői konferenciáján Ballmer vezérigazgató a vállalat terveiről beszélt, míg Kevin Johnson, az értékesítési részleg igazgatója a Windows platform előnyeit hangoztatta.

A vezéigazgató a vállalat aktuális pénzügyi eredményeit ismertette, de kitért néhány új szoftverre is. "A Windows Vista-ból ki fogunk adni egy Enterprise Editiont és hamarosan megjelenik az Office irodai szoftvercsomag csúcskategóriás változata is. Ez utóbbi Office Premium névre hallgat majd. Ezenkívül dolgozunk egy szerverekhez szánt Office-verzión is, amelyet egy úgynevezett Premium Client Access-licenccel fogunk összekötni. Végül, de nem utolsósorban, a Windows operációs rendszerek számára szintén ki akarunk dolgozni egy "prémium-licencet." - jelentette be a rendezvényen összegyűlt elemzők előtt Steve Ballmer.

"Ezek a lépések együttesen biztosítják majd, hogy a Microsoft forgalma tovább emelkedjen." - tette hozzá a vezérigazgató, aki azt is elárulta, hogy a Windows Vista-ra nem egy korszakot lezáró alkalmazásként tekint, hanem, mint egy új generáció első szoftverére. Ballmer bejelentette azt is, hogy a Microsoft vezető szerepre tör az online zenei és a keresési piacokon. "Meg kell változtatnunk a portfóliónkat és olyan területekre is figyelnünk kell, amelyek nagyon gyorsan fejlődnek. Lépést kell tartanunk a korral és meg kell tudnunk felelni a folyamatosan változó világ új kihívásainak." - folytatta beszédét a Microsoft első embere.



A Microsoft több céggel is együttműködik a mobil készülékekbe szánt szoftverek piacán, illetve a mobil eszközökön használható televíziós adások tökéletesítésén. Ezek a területek mind-mind óriási lehetőségeket rejtenek. Az Xbox 360 konzol szintén egy fontos lépcsőfokot jelenthet a redmondi vállalat új arculatának a kialakításában. Ballmer szerint nem a legjobbak akarnak lenni egyetlen területen, hanem mindenütt a legjobb szolgáltatásokat akarják nyújtani, legyen szó az online reklámpiacról, a kiegészítő internetes szolgáltatásokról (e-mail stb.) vagy a szórakoztatóiparról.

Az amerikai szoftveróriás élen akar járni az innovációban is és meg akarja vetni a lábát a nagy teljesítményű számítógépek piacán is. Ilyen rendszereket használnak például a kormányzatok, az olaj- és az autóipar is. E mellett fontos szerep hárul a megfelelő terjeszkedésre is, a Microsoft azonban csak célzott felvásárlásokat fontolgat. Ballmer elmondta, hogy nem a befektetett összeg nagysága a fontos, hanem a megvétel előtt álló cég profilja és hogy fokozatos legyen a kutatás-fejlesztés.

A szoftvercég mindeközben továbbra is meggyőződéssel hangoztatja operációs rendszerének előnyeit, sőt, immár a nyílt forráskódú platform felhasználóinak átcsábítására törekszik. Kevin Johnson, az értékesítési és marketing részleg vezetője ugyanis a rendezvényen ismét a Windows platform előnyeit hangoztatta.

Johnson szavaiből kiderült, hogy a Microsoft azon területeken fejleszt, amelyeken eddig a Linux bizonyult népszerűbbnek. Ez nem más, mint a webszerverek, a nagy teljesítményű számítógépek és a hálózatszéli (többnyire tűzfalként funkcionáló) szerverek szegmense. Az alelnök magabiztosnak mutatkozott, és hangsúlyozta, hogy míg tavaly a Linux elleni versenyről beszélt, idén már a győzelemről értekezne. Ennek érdekében a „Get the Facts” kampány – amely közleményük szerint átfogó adatokkal támogatja az értékalapú informatikai döntéshozatalban az ügyfeleket – folytatódik, és a versenyben az elnevezésnek megfelelően a tényekre helyezik a hangsúlyt.

A vállalat megújuló erőfeszítéseit Johnson beszédében alapján négy fő pillérre helyezte. Ebből a legelső a megbízhatóság kérdése: az alelnök szerint nem igazak azok az állítások, miszerint a Linux jóval megbízhatóbb. A Yankee Group adataira hivatkozva véleménye szerint kijelenthető, hogy a Windows nincs elmaradva ezen a téren. A költségek szempontjából szintén nincs szégyenkeznivalójuk, sőt, éppen hogy a Windows jutott némi előnyhöz, mivel állítása szerint kevesebb időt és munkát vesz igénybe egy ilyen rendszer felállítása, így csökkenthető a kiadás.

Az úgynevezett „indemnification” (kártérítési garancia) nem különben a Windows mellett szól, ám a legfontosabb kérdés a biztonság, amire több nyilatkozat szerint a Microsoft minden eddiginél jobban koncentrál. A vállalat ezen a téren sem érzi hátrányban operációs rendszerét, és egyre inkább igyekszik hangsúlyozni, hogy az utóbbi években sokat javultak a korábban olyannyira kritizált szegmensben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások