Váratlan ellenkezés az .xxx domainnel szemben

Váratlan ellenkezés az .xxx domainnel szemben

2005. augusztus 16. 17:07, Kedd
Az Egyesült Államok kormánya és számos független szervezet váratlan ellenkezést tanúsít az új első szintű domain bevezetése ellen, dacára annak, hogy az ICANN már korábban elfogadta a tervet.

Az új .xxx domain tervezetének jóváhagyásáról június első napjaiban számoltunk be, és akkor úgy tűnt, hogy az ICANN támogatásának elnyerése után semmi nem akadályozhatja meg ennek bevezetését. Igaz, nem volt könnyű szülés, hiszen az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) igazgatótanácsa évekig elhúzódó egyeztetések után hagyta jóvá a brit kézben lévő ICM Registry kezdeményezését. Ezzel egyben elismerték, hogy a különálló elsőszintű domain több előnnyel jár, mint hátránnyal.

Az ICM szerint a domainek rendszerének elfo­ga­dá­sá­val könnyen elkülöníthető lesz a felnőtteknek szánt tartalom, kiszűrhetők lesznek az illetéktelen - főleg fiatalkorú - látogatók, és nagyobb biztonságot élveznének az online vásárlók, akik szeretnék bizal­masan kezelni személyes adataikat. Az .xxx oldalak adatbázisát maga az ICM kezelné, míg a domainek­kel kap­cso­latos szabályok és előírások meg­al­ko­tá­sát - érdek­vé­del­mi csopor­to­su­lá­sok, társa­dalmi egyesületek, és politikusok javas­latait is figyelembe véve - egy nonprofit szervezet, az Inter­national Foundation For Online Responsibility végezné.

A napokban azonban az ame­rikai kormány­zat és több füg­getlen társa­dalmi és gazdasági szerve­zet jelezte kifogásait a domainnel szemben, amely szerintük óriási veszé­lyeket rejt magában. "A Keres­kedelmi Minisz­térium közel hatezer levelet kapott azon állam­polgá­roktól, akik a terve­zet elfoga­dásának gyerme­kekre és csalá­dokra gyako­rolt hatá­sától tartanak" - jelen­tette ki a Cnet magazin szerint Michael Gallagher, a minisz­térium második embere. Éppen ezért arra kérte az ICANN-t, hogy halasszák el a domain bevezetését, amelyre erede­tileg ezen a héten került volna sor.

Az elmúlt hónapokban mások is jelezték fenntartásaikat, ám olykor eltérő okokból. A Concerned Women for America elnevezésű szervezet például attól tart, hogy a pornóipar szabad kezet kap a domain felett, amely beláthatatlan következményekkel járhat. Felhívásukban megemlítik, hogy a felmérések szerint a világhálón található pornóoldalak 70 százaléka húsz amerikai céghez tartozik, így az eleve koncentrált piac felett alig néhány vállalat kaparintaná meg az uralmat. Megemlítik továbbá, hogy a pornóipar sem egységes ebben a kérdésben, mert sokan attól tartanak, hogy az önkéntes jelleggel bevezetendő szabályok előbb-utóbb kötelező érvényűvé válnak.

Egészen más indokkal kérte a bevezetés elhalasztását Mohd Sharil Tarmizi, a kormányzati érdekeket megjelenítő Government Advisory Committee (GAC) bizottság elnöke. Az ICANN igazgatótanácsának írt levelében ugyanis kifejtette, hogy több szolgáltatás automatikusan kiszűri az "xxx" szócskát tartalmazó tartalmakat, így a kérdés nincs megnyugtató módon megoldva. Ezen és más okokból kifolyólag több kormány is közvetlenül a szervezethez fordulhat, így mindenképpen érdemes lenne megvárni, amíg megtárgyalják a felmerült problémákat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások