Öt évet jósolnak a Linux elterjedésére

Öt évet jósolnak a Linux elterjedésére

2005. szeptember 9. 21:17, Péntek
A Gartner kutatócég szerint a nyílt forráskódú platform körülbelül öt év alatt terjedhet el a vállalati szférában, dacára a kereskedelmi termékké válásban elért eddigi eredményeknek.

A kutatócég tanulmánya szerint a platform félúton jár a felnőtté válás terén, de még rengeteg teendő hátra van ahhoz, hogy valóban széles körben elfogadottá váljon. Az elmúlt két évben már sikeresen megalapozták az operációs rendszer helyzetét, ám egyes területeken továbbra is bizonyítania kell. A jelenlegi eredmény ugyan a tavalyi évhez képest is egyértelműen előrelépést mutat, de a nagyvállalatok még csak a kezdeti lépéseknél tartanak.

Saját adataik szerint a nyílt forráskódú operációs rendszer napjainkban a WebSphere és egyéb webszolgáltatások terén, illetve különböző nagyobb rendszerekben, RISC-klaszterekben nevezhető elterjedtnek. Az asztali szférában már jóval nehezebb dolga van, mert a középvállalatok túlzott elvárásokat fűznek hozzá - és azután csalódnak -, illetve a remélt előnyök nem ellensúlyozzák az átállással járó költségeket. Véleményük szerint a valós alapot nélkülöző projektek eddig több kudarcot, mint sikert eredményeztek. A helyzetet azonban nem egyértelműen negatívan ítélik meg, mivel meglehetősen vegyes a kép: a bladeszerverek és klaszterek területén egyértelmű fejlődés várható, míg más szegmensekben némi visszaszorulás is elképzelhető.

A Gartner véleménye egybecseng a silicon.com saját következtetésével, miszerint az Egyesült Királyságban az IT-iparág vezető szereplői a kezdeti fokozott érdeklődés után már jóval kevésbé jönnek izgalomba a nyílt forráskódő hallatán. Az elmúlt két év csökkenő tendenciája elsősorban az átállással és fenntartással járó költségektől való félelem eredménye, mivel a legtöbb vállalat úgy véli, hogy jobb a már bevált módszernél maradni. A jelek szerint tehát a Microsoftnak nem kell különösebben erőlködnie, hogy a Windows fölényét tudatosítsa a vállalati ügyfelek körében, megy az magától is.

Itthon a legújabb felmérések szerint töretlen a Linux térhódítása. A magyarországi PC-eladásokból 2004-ben 16,5% volt a Linux részesedése, ami 37,7%-os éves növekedést jelent, míg a notebook-eladásokban 72 százalékos növekedést regisztráltak. A notebookok piacán az IDC piackutató cég adatai szerint 2004-ben 4300 gépet adtak el Linuxszal, míg 2003-ban csak 2500-at. A szoftver részesedése tehát egy év alatt 3,6 százalékról 4,3 százalékra nőtt ezen a területen.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások