Itthon is divattá válhat a hangoskönyv

Itthon is divattá válhat a hangoskönyv

2005. november 3. 18:21, Csütörtök
Négy héten át tartó rendezvénysorozat indul november elején a hazánkban még kevésbé ismert hangoskönyvek bemutatása és népszerűsítése céljából.

A Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban rendkívül sikeres kiadványok Magyarországon 2003 augusztusától léteznek, és megjelenésük óta folyamatosan bővül a CD-n vagy mp3-ban tárolt művek száma. A nemrégiben alakult, hazai kiadókat tömörítő Magyar Hangoskönyv Kiadók Egyesülete (MHKE) kezdeményezésére elsőként a Libri reagált, amelynek nyomán máris elkezdődött az együttműködés a piacvezető könyvforgalmazó és a szakmai szervezet között.

A hangoskönyvek létjogosultságát és előnyeit számos országban felfedezték már a fogyasztók. Az általában CD-n kiadott köteteknek természetesen nem célja az olvasásról való leszoktatás, éppen ellenkezőleg, a könnyű kezelhetősége miatt képes megkedveltetni az irodalmat a fiatalokkal is. Mivel gyakorlatilag bárhol hallgathatóak, a kiadványok számos olyan helyen teremtik meg az olvasás élményét, ahol a klasszikus könyvek forgatása elképzelhetetlen lenne.

A nemzetközi könyvpiac egyik legújabb fejleményeként rendkívüli intenzitással növekszik a népszerű és kedvelt színészek, szinkronszínészek szöveghű elmeséléseként rögzített hangoskönyvek forgalma. Jól példázza a folyamatot, hogy a nemrégiben zárult nemzetközi Frankfurti Könyvvásáron a tavalyihoz képest háromszorosára bővített területen mutatták be a több ezer aktuális hangoskönyv kiadványt, a nemzetközi könyvpiacok elemzői pedig boomról, és állandó, tíz százalékot meghaladó eladásnövekedésről számolnak be. A hangoskönyvek legnagyobb piaca kétségtelenül az Egyesült Államok, ahol jelenleg dollármilliárdos eladási adatokkal számolnak. Hazánkban 2003-ban adták ki az első klasszikus értelemben vett hangoskönyvet. Természetesen 2003. előtt is léteztek már hasonló kiadványok, például a 80-as években bakelit lemezeken kiadott mesék, vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által folyamatosan készített felolvasások.

A nemzetközi trendeket felismerve 2005. november 5-től egy hónapon keresztül minden hétvégén különleges rendezvényeket tartanak a Libri könyváruházaiban a Magyar Hangoskönyv Kiadók Egyesülete közreműködésével. A hangoskönyvek bemutatását és népszerűsítését célzó események keretein belül minden szombaton és vasárnap különböző helyszíneken rendeznek felolvasásokat, dedikálásokat olyan közkedvelt személyiségek részvételével, mint például Molnár Piroska, Nagy Natália, Csukás István, Hernádi Judit, Geszti Péter vagy Rátóti Zoltán. A helyszínen az érdeklődők belehallgathatnak az eddig megjelent hangoskönyvekbe, valamint a rendezvények ideje alatt a jelenleg hozzáférhető összes kiadványt kedvezményes áron vásárolhatják meg.

A Magyar Hangoskönyv Kiadók Egyesülete (MHKE) 2005. szeptember 14-én alakult a hazánkban hangoskönyveket forgalmazó összes kiadó részvételével. Az egyesület legfontosabb célja, hogy a Magyarországon még kevésbé ismert műfajt népszerűsítse, segítse a színvonalas kiadványok létrehozását, valamint védje a szerzői jogokat és fellépjen az illegális másolás ellen. Az MHKE első igazi látványos megmozdulása a Libriben tartandó rendezvénysorozat lesz.

"Bízunk benne, hogy a mostani rendezvények elérik céljukat, és mind több érdeklődő választja majd a hagyományos könyvek mellett a hangoskönyveket is. A könyvpiac egyik érdekes kérdése, hogy a hangoskönyvek a nyugati országok után mikor kezdik meg látványos hódításukat Magyarországon is" - nyilatkozta Szabó Erika, a Libri ügyvezető igazgatója. Hazánk egyik legnagyobb könyvkereskedelmi vállalata elsőként reagált az új piac kihívásaira, így az együttműködés várhatóan a jövőben is folytatódni fog.

Magyarországon napjainkig kilenc kiadó mintegy 60 kiadványa került boltokba, ám mind a kiadók, mind a kiadványok száma folyamatosan, egyre nagyobb mértékben növekszik. A kötelező irodalom és a klasszikusok mellett egyre nagyobb számban jelennek meg hangoskönyvként az elmúlt évek sikerkötetei, úgy mint Paulo Coelhótól az Alkimista, vagy Helen Fielding Bridget Jones-sorozata.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások