Intel: DDR3 és megújult logó

Intel: DDR3 és megújult logó

2005. november 17. 19:10, Csütörtök
A memóriagyártó bejelentette, hogy leszállította partnerének az első DDR3 modulokat, míg a chipóriás eközben új "Intel Inside" logón és márkanéven dolgozik meglévő és következő processzorai számára.

Az Elpida bejelentette, hogy átadta tesztelésre első DDR3 moduljait neves partnerének. Ezek 512 és 1024 MB-os példányok, amelyek 1066 MHz-es órajelen dolgoznak, és először szerverekben találhatnak otthonra. "Az új DDR3 platform közel kétszeresét nyújtja teljesítményben elődjénél, és jó ütemben halad a sikeres bemutatkozás felé" - jelentette ki Jun Kitano, az Elpida Memory marketingigazgatója.

Amint arról mi is beszámoltunk, a memóriagyártó augusztus végén készült el az első példányokkal. Akkor a vállalat részéről úgy nyilatkoztak, hogy a végső cél az 1333 MHz-es frekvencia elérése, amire a kezdeti (1066 MHz-es) órajel megfelelő alapot biztosít. A frekvencia növelésével egy időben sikerült még lejjebb szorítani az igényelt feszültséget 1,8-ról egészen 1,5 voltra, az úgynevezett dual-gate technológia révén pedig kiküszöbölni a szivárgást. A vadonatúj chipek már 90 nanométeres csíkszélességen készülnek, az Elpida ezzel felsorakozott vetélytársai, a Samsung és az Infineon mellé.


Az Intel eközben arculatváltáson dolgozik, amely az 1991 óta létező "Intel Inside" logó módosítását jelenti. Ez ugyanis végrehajtotta feladatát, minden eddiginél jobban ismertté és elismertté tette a vállalat nevét, biztosítva az előkelő pozíció fenntartását. A megújult dizájn már nem pusztán azt hivatott jelezni, hogy Intel termékkel van dolgunk, hanem azt is pontosan jelöli, hogy mely típussal. Ennek megfelelően kidolgozzák a Pentium Inside, Celeron Inside, Xeon Inside és Itanium Inside logót, sőt, a két asztali chip minden egyes változata megkapja saját megkülönböztető jelzését.

A mobil platformoknál ugyanígy járnak el, lesz tehát Pentium M, Celeron M Inside, és a Centrino is megkapja a maga három logóját. Az eddig csak Yonah kódnéven jelzett processzor ezzel egy időben új nevet kap, pontosabban kettőt (Core Solo és Core Duo) amely az egy-, illetve kétmagos felépítést jelzi.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások