Indul a 65 nm-es Intel chipek gyártása

Indul a 65 nm-es Intel chipek gyártása

2005. november 1. 12:24, Kedd
A processzorgyártó megerősítette, hogy már megkezdte a következő generációs, 65 nanométeres gyártástechnológiával készülő Presler chipek sorozatgyártását, amelyekkel méltó választ kíván adni vetélytársának.

Már márciusban megjelentek az első hírek arról, hogy az Intel a vártnál jobban halad a 65 nanométeres gyártástechnológia fejlesztésével. Elemzők akkor úgy vélték, hogy a vállalat még az év vége előtt piacra dobhatja az új fejlesztéseket, egészen pontosan a Presler, a Cedar Mill és a Yonah első tagjait. A belépő szintre szánt Cedar Mill fogyasztásáról már ezt megelőzően kedvező hírek jelentek meg, és a vállalat 43 százalékos csökkenést ígért a jelenlegi Pentiumokhoz képest. A megjelenésről szóló jóslat végül bejött: az Intel szóvivője megerősítette, hogy már megkezdődött a sorozatgyártás.

John Casey a Cnet magazinnak adott válaszában számolt be a gyártás megindulásáról. Elmondása szerint már hetek óta készülnek az új chipek, amelyeket fokozatosan szállítanak ki a különböző PC-gyártókhoz. Az első ilyen konfigurációk a következő év elején jönnek ki, míg a mobil számítógépekbe szánt ikermagos Yonah gyártása decemberben indul. Számításaik szerint 2006 harmadik negyedévére már átlépik a küszöböt, és több 65 nanométeres chipet gyártanak majd, mint 90 nm-est.



"A kedvező válasz jelzi, hogy nem volt igazuk azoknak, akik kétségbe vonták az új generáció ilyen korai megjelenését" - írta Dan Hutcheson, a VLSI Research elemzői cég vezetője egy jelentésben. Valóban, a jelek szerint az Intel ezúttal sokkal kevésbé szenvedett meg az átállással, mint legutóbb, amikor a 90 nanométer jelentette a nagy kihívást. Igaz, egyelőre csak az oregoni D1C1 üzem kezdte meg a sorozatgyártást, de ha beválnak a fogyasztásról és a megjelenésről napvilágot látott jóslatok, a vállalat sokkal jobb eredményeket érhet el, mint a Prescott és társai esetében. Ehhez azonban az AMD-nek is lesz egy-két szava, amely nemrég indította be második drezdai üzemét, és ambíciózus terveket szövöget 2008-ra.

Egyelőre azonban az Intelnek áll a zászló, mivel a piacot még mindig magabiztosan vezető óriás jóval korábban tudja végrehajtani a váltást. Ez ugyanis az AMD számára jóval nehezebb feladat, és ezen a Fab36 is csak részben segíthet. A nagy rivális valamikor 2007-ben érkezhet el a fordulópontra, amikor többségbe kerülhetnek a 65 nm-es chipek, de az már legutóbb is bebizonyosodott, hogy a gyorsaság nem mindig célravezető. Ez csak akkor válhat az Intel előnyére, ha valóban be tudja tartani ígéreteit.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások