40 millió konzol kelhet el jövőre

40 millió konzol kelhet el jövőre

2005. november 27. 10:14, Vasárnap
Robbanásszerű bővülést ígérnek az elemzők a 2006-os évre, amely belátható időn belül nem torpan meg, hanem egészen 2009-ig folytatódik, és processzorai révén az IBM bebiztosíthatja vezető pozícióját.

Az iSuppli kutatócég elemzésében arra világított rá, hogy a Nagy Kék egyértelműen kulcsszerepet játszik a most bemutatkozó Xbox 360 sikerében. Az óriáscég termékei azonban nemcsak a Microsoft, hanem két erős riválisának termékeiben is ott lesznek, így első helyük immár megkérdőjelezhetetlen a következő generációs konzolok piacán. Vezető pozíciójukat az sem igazán befolyásolja, hogy ki marad felül a versenyben.

Saját számításaik szerint az Xbox 360-ban üzemelő speciális, három magot magában foglaló, 3,2 GHz-es órajelű PowerPC processzor 106 dolláros árával a készülék teljes költségének 20 százalékát teszi ki. Ehhez jön az ATI grafikus processzora a maga 141 dolláros árával, ami ezzel a konzol legdrágább komponensévé lépett elő. A Samsung által szállított 512 MB GDDR memória ára 65 dollár, míg az alkatrészek összköltsége 370 dollárra rúg. Látható, hogy pusztán a komponensek kiteszik a drágább változat árát, így nyereségről szó sincs a Microsoftnál. A sikeres bemutatkozás és a vásárlóközönség jelentős részének meghódítása azonban megadhatja a kellő alapot a további terjeszkedéshez, és hosszú távon igencsak kifizetődővé válhat az üzletág.



A kutatócég a következő évre 40 millió konzol értékesítését jósolja, a kisméretű, hordozható játékgépek nélkül. Ez minden korábbinál nagyobb növekedést jelent, és élesen szemben áll az idei mutatóval, amely 9 százalékos visszaesést jelez. A növekedés nem torpan meg, sőt, egészen 2009-ig tartani fogja az évi 40-45 milliós szintet, tehát a jelenlegi 28 milliós piac igencsak felduzzad. A két nagy rivális terveiről nem sokat tudunk, mindössze az derült ki, hogy a Microsoft az első három hónapban mintegy 3 millió darabot, júniusra pedig összesen 6 millió példányt szeretne értékesíteni.

Ezt az ütemet tartva az év végéig 12 millió Xbox 360 kelhet el, tehát a konkurencia vastagon benne lesz az iSuppli által jelzett 40 millióban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások