Drága mulatság lesz a Blu-rayre való átállás

Drága mulatság lesz a Blu-rayre való átállás

2005. november 30. 18:06, Szerda
A felhasználók hamarosan két optikai formátum közül választhatnak. A Blu-ray és a HD-DVD már hónapok óta folytatja hadjáratát, próbálja maga mellé állítani a cégeket, ám lehet, hogy a háború már az első csata előtt eldőlt.

Bár eddig a Blu-ray kontra HD-DVD kérdése elsősorban a szórakoztatóelektronikai cégeket és a filmstúdiókat foglalkoztatta, hamarosan előtérbe kerülhetnek az átlagfelhasználók is. Napjainkban még nem mondhatni, hogy ez lenne az embereket leginkább foglalkoztató kérdés, ám ez a helyzet hamarosan megváltozhat. Noha a fogyasztók kegyeiért indított harc még el sem kezdődött, máris lépéselőnybe került a DVD Forum nevű szakmai szervezet által pártolt HD-DVD formátum.

Mialatt a szakemberek egy része már előre megjósolta a Blu-ray szabvány győzelmét, egyre többen vélik úgy, hogy kétséges a verseny kimenetele. Erről több jel is árulkodik. Az első indok igen egyszerű és egy ideje nyilvánvaló: a HD-DVD-lemezek gyártása jóval kevesebbe kerül, mint a konkurens Blu-ray korongoké, mivel azok a hagyományos DVD-gyártósorokon is elkészíthetők. Egy magát megnevezni nem kívánó, a Blu-ray táborba tartozó cég szerint kétszer annyi HD-DVD-lemez készül el egy ugyanannyi idő alatt, mint Blu-ray.


A magas gyártási költségek mellett egyre nagyobb problémát jelent, hogy hiány van a Blu-ray alkatrészekből, ebből következik, hogy ezeknek a részegységeknek az elmúlt hónapokban nagyon megnőtt az ára, mára közel a duplájába kerülnek, mint egy HD-DVD-lejátszóba való alkatrész. A harmadik probléma, hogy kizárólag a Sony készíti a Blu-rayhez szükséges high-tech filmréteget.

A növekvő kritikák ellenére Adrian Alparovich, a Sony Pictures filmstúdió alelnöke bizakodó. Szerinte a Blu-ray lemezek csak kezdetben lesznek drágábbak a vetélytársaiknál és ez az árdifferencia egy idő után el fog tűnni. "Ha csak a költségoldalt néztük volna, sohasem vágtunk volna bele a fejlesztésekbe. Már a feltételezés is abszurdum" - nyilatkozta a szakember.

Tény: a Blu-ray tábornak van több tagja, ám a HD-DVD táborában több a nagyágyú, elég csak a Microsoftra és az Intelre gondolni. S van még egy döntőnek nevezhető szempont: az átszervezések közepén álló Sony jelenleg nincs abban a gazdasági-anyagi helyzetben, hogy megengedhessen magának egy baklövést, mert az beláthatatlan következményekkel járhat. A japán elektronikai konszern idén is veszteséges: a Playstation 2 eladások biztatóak, de közel sem biztos, hogy a tervek szerint alakulnak, nemrég támadások érték a céget a másolásvédelme miatt és egy "Blu-ray blama" már nem biztos, hogy belefér a pakliba.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások