Továbbra sincs döntés az .xxx csúcsdomén ügyében

Továbbra sincs döntés az .xxx csúcsdomén ügyében

2005. december 2. 13:29, Péntek
Vint Cerf, az ICANN elnöke levette a szervezet napirendjéről az egységes pornócsúcsdomén, az .xxx bejegyzéséről szóló javaslatot, a kérdést ugyanis még nem tartják időszerűnek.

Mint azt Bret Fausett amerikai ügyvéd elmondta, az ICANN vezetői, valamint az ICANN kormányok mellett működő tanácsadó szerve, a GAC képviselői is úgy ítélték meg, hogy még nincs itt az ideje az .xxx-kérdés megtárgyalásának. Ha minden a tervek szerint alakul, az ügyet a szervezet jövő vasárnapi elnökségi ülésén tárgyalják majd meg. Cerf lépése mögött minden bizonnyal az állhat, hogy több ország, így Brazília, Svédország, Dánia kormánya, valamint az ICANN felügyeleti szerve, a National Telecommunication and Information Administration (NTIA) képviselői is többször kétségbe vonták a csúcsdomén bevezetésének szükségességét.


Az xxx.com kezdőoldala

Cerf a Heise német hírportálnak elmondta, hogy azért kellett elhalasztani a döntést az .xxx csúcsdomén ügyében, mert a GAC tagjai túl későn kaptak meg egy, a témához kapcsolódó, 350 oldalas jelentést. "Tisztában vagyok vele, hogy közel sem egységes az álláspont az . xxx csúcsdomén bevezetésének fontosságáról az ICANN, a GAC és az NTIA munkatársai, illetve vezetői körében. Azt ugyanakkor még túlzás és elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy ezek a szervezetek máris megvétózták a tervezetet" - nyilatkozta az elismert szakember.

Fausett a blogjában időközben kitért arra, hogy az .xxx-ügyben nagy nyomás nehezedik az amerikai kormány, illetve az Európai Unió részéről is az ICANN-ra. Mint ismeretes az .xxx domén bevezetésének terve már korábban is nagy ellenkezést váltott ki. Eredetileg az .xxx csúcsdomén foglalná magába az összes internetes erotikus és pornótartalmat, illetve az ilyen tartalmú oldalakat. A mostani hercehurca miatt azonban kérdésessé vált, hogy lesz-e .xxx csúcsdomén, és ha igen, mikor.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások