Kasszasiker-előrejelző szoftver terjedőben

Kasszasiker-előrejelző szoftver terjedőben

2005. december 16. 08:43, Péntek
A rendezők és a kiadók egy új film esetében eddig feszülten várhatták a nézettségi adatokat. Idővel derült csak ki, hogy munkájuk meghozza-e gyümölcsét, vagy sem - ezen a problémán igyekszik segíteni egy új program.

A filmipar évente dollármilliárdos forgalommal büszkélkedhet. A világszerte elkészített több millió alkotás közül azonban csak a filmek egy csekély része kap elismerést. A legtöbb stáb már annak is örül, ha a mű visszahozza a költségeket és nullszaldós lesz a végső elszámolás. Hogy melyik filmből lesz kasszasiker vagy örökbecsű darab, előre szinte lehetetlen megmondani. Gyakori, hogy hiába jó a rendező, az operatőr, a kiadó, a forgalmazó és brilliánsak a színészek, a történet vagy a hangulat nem üti meg az elvárásokat, és a vetítések érdektelenségbe fulladnak.

A filmipar igyekszik különböző módszerekkel (multiplex, 3D-s filmszínházak stb.) az embereket újra a mozikba csábítani, ám a DVD-piac egyre nagyobb kihívást jelent a hagyományos filmek számára. Egy amerikai tudós azonban - elvileg - megtalálta a megoldást. A kiadóknak és stáboknak ezentúl nem kell aggódva várniuk az első hétig, hanem már előre tudhatják, sikeres lesz-e a filmjük vagy sem. "Nincs a módszerünkben semmi ördöngősség, egyszerűen csak megpróbáljuk előrejelezni különböző jellemzők (tartalom, korhatár, más hasonló filmekkel való összevetés, stáblista, különleges effektek, zene stb.) figyelembevételével, hogy az adott műnek mennyi esélye van a sikerre" - nyilatkozta Ramesh Sharda, az Oklahomai Állami Egyetem kutatója.

Miután betáplálták ezeket az adatokat, a rendszer számításokba kezd és végül kiad egy összesített, minden szempontot figyelembe vevő listát, amelynek a végén ott szerepel a prognosztizált jövő, ami lehet a teljes bukás vagy a kasszasiker is. Sharda nyolcadik esztendeje fejleszti a programot és eddig több mint nyolcszáz filmet vizsgált meg. A szoftver az esetek 37 százalékában képes volt helyesen előrejelezni a végső sikert vagy kudarcot és eddig alig tévedt, vagyis a módszer egyelőre működik.

A kutató már tárgyalásokat folytat egy nagy hollywoodi filmstúdióval. A megbeszélések részét képezi a program továbbfejlesztése, tökéletesítése is. A filmrendezők és a kiadók mindenesetre egyelőre meglehetősen szkeptikusan fogadják az új megmentőt. Aztán lehet, hogy évek múlva nagy költségmegtakarító zseniként fogják ünnepelni Ramesh Shardát és a szoftverét. Persze egy dolog hiányzik a számításokból: az emberek, a nézők, és az eltérő reakcióik egy-egy film esetében. Ezt ugyanis nem mindig könnyű kiszámítani...

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások