Világszerte elérhető az Opera Mini

Világszerte elérhető az Opera Mini

2005. december 24. 22:01, Szombat
Az alternatív böngésző fejlesztője világszerte elérhetővé tette a szoftver mobilokra szánt változatát, és egyben újból cáfolta a felvásárlásáról szóló híreket.

Az Opera Mini megjelenéséről még augusztusban számoltunk be. A cég a böngésző új változatával elsősorban az olcsóbb készülékekre koncentrált, igaz a Java-támogatást már ekkor feltételül szabták. Bár a debütálás hivatalosan januárban várható, a fejlesztők már az ünnepek előtt feloldották a korábbi korlátozásokat, így a szoftver nemcsak a skandináv országokban és Németországban elérhető, hanem az egész világon.

"A cél az, hogy ne legyen szükség drága okostelefonokra az internet egészének eléréséhez" - jelentette ki Eskil Sivertsen, az Opera szóvivője. Nemcsak a készülékekkel kapcsolatos költségeket szeretnék azonban csökkenteni, hanem a netezés díját is, amit a weboldalak tömörítésével érnek el: ahelyett, hogy a telefon maga töltené be a weboldalt, egy távoli szerver teszi meg azt és küldi el a telefonnak lecsupaszított formában.

Ezzel a módszerrel állításuk szerint a méretet 70-80 százalékkal tudják csökkenteni. A Mini másik előnye, hogy mindössze 60 kB tárhelyet igényel, míg a cég Opera Mobile böngészőjének 1-4 MB tárhelyre van szüksége, a telefon operációs rendszere és egyéb kapacitásától függően. Bővebb információt erről a hivatalos oldalon találunk, ahol a telepítés menetéről is tájékozódhatunk.

Az elmúlt hetekben több híresztelés is felbukkant a norvég cég közeli felvásárlásával kapcsolatban. Egyes értesülések szerint a Google vette meg a céget, míg mások a Microsoft érdeklődéséről számoltak be. Előbbiről mi is hírt adtunk: az információ a két fél korábban kötött együttműködési megállapodásán alapult, amit új irányba vitt tovább Pierre Chappaz, a Yahoo Europe egykori elnöke, mikor közzétette internetes naplójában ezzel kapcsolatos értesülését. Az Opera nem sokkal később cáfolta a hírt, ám ez nem akadályozta meg, hogy mások a Microsofttal hozzák össze a céget.

A jól értesültek a böngészők harcában elért eredményekre hivatkoztak, pontosabban arra, hogy együttes erővel hatékonyabban vehetik fel a harcot a továbbra is terjeszkedő Firefox ellen. Úgy látszik, az nem nagyon zavarta a hír kitalálóit, hogy az Opera - minden erőfeszítése ellenére - eddig nem tudott jelentős részt kiharapni a tortából, ami pedig elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a Microsoft akár egyetlen pillanatra is eljátsszon a felvásárlás gondolatával. A pletyka mindenesetre tovább terjedt, mígnem a hétvégén maga az Opera cáfolta az információt. "Telefonjaink szünet nélkül csörögnek, de nem igaz a hír. Senki nem vásárolt fel minket, sőt, még csak ajánlat sem érkezett ezzel kapcsolatban. Kacsa az egész, ahogy legutóbb a Google-féle hír" - jelentette ki a cég szóvivője a ZDNet-nek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások