Peren kívül fizet a Sony BMG

Peren kívül fizet a Sony BMG

2006. január 2. 03:46, Hétfő
A Sony BMG lemezkiadó megállapodást kötött az általa forgalmazott CD-k másolásvédelmi szoftverei ügyében indított csoportos perek jelentős részében.

A felperesek elsősorban azt kifogásolták, hogy az XCP másolásvédelmi szoftver a lemezek számítógépen való lejátszásakor több esetben is problémákat okozott és a PC-t sérülékenyebbé tette egy esetleges vírustámadással szemben. Egy, a fentiektől függetlenül indított perben ennél súlyosabb vádat is megfogalmaztak a céggel és a másolásvédelmi szoftverekkel szemben: az utóbbiak eszerint spyware-ként működnek és információkat küldenek tovább a felhasználó zenehallgatási és -másolási szokásairól.

A létrejött megállapodás értelmében a japán Sony és a német Bertelsmann AG közös tulajdonában lévő cég az XCP-vel védett lemezeket "másolható" példányokra cseréli. A kárvallottak ezenfelül választhatnak: minden egyes lemez után 7,50 dollár kártérítést kapnak és egy 200 lemezt tartalmazó listáról ingyen letölthetnek egy albumot vagy három lemezt töltenek le, de ebben az esetben pénz nem jár nekik.

A PC-kre kevésbé kártékony MediaMax szoftverrel védett lemezek után nem jár kártérítés, csak - korlátozott - ingyenes letöltés. A Sony közölte: XCP-vel 2,9, MediaMaxszal pedig körülbelül 7 millió lemezt adott el, többek között Ray Charles, Frank Sinatra, Louis Armstrong és Celine Dion felvételeit. A megegyezés, amennyiben sokan élnek a felajánlott lehetőséggel, elemzők szerint akár 50 millió dollárjába is kerülhet a cégnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások