Ezúttal az Apple-t perelné a Burst

Ezúttal az Apple-t perelné a Burst

2006. január 8. 14:13, Vasárnap
Az amerikai cég a Microsoft után most az Apple-nek jelezte, hogy szabadalomsértési váddal akár pert is hajlandó lenne indítani. Steve Jobs nem maradt adós a válasszal, és ők fordultak először a bírósághoz.

A Burst.com-nak az iTunes-iPod párossal szemben merültek fel kifogásai. Állításuk szerint ugyanis az Apple az általuk bejegyzett technológiákat használta fel a rendkívül népszerűvé vált márka és eszköz kifejlesztésénél, és ezen technológiákon alapult sikerük. Panaszukat már két évvel ezelőtt jelezték Jobs cégének, ám a megegyezésre irányuló tárgyalások végül megszakadtak. Az év végéig nem is történt semmi érdemleges az ügyben, de ekkor a Burst megelégelte a tétlenséget, és jelezte, hogy kész bírósági pert indítani igazának bizonyítására.

Az Apple ezt nem várta meg, és azzal a kérelemmel fordult a bírósághoz, hogy érvénytelenítsék a Burst által emlegetett szabadalomsértési vádakat. Szerintük a vállalat által emlegetett szabadalmak nem fedik az iPod lejátszóknál és a zeneboltnál használt technológiákat, így nem jogos a vádaskodás. Beadványukban jelzik, hogy 2005 végén a Burst egyik ügyvédje perrel fenyegette meg őket, amennyiben nem hajlandók elismerni igényeiket. Ellenfelük máris kinyilvánította, hogy a kérelem után ők is a bírósághoz fordulnak, és nemcsak az említett páros, hanem a QuickTime szoftver miatt is kártérítést követelnek.

Az Apple kemény ellenfélre talált a cégben, amely - némi meglepetésre - tavaly már győzelmet aratott a Microsoft ellen. Akkor hosszadalmas per végére sikerült pontot tenni, és egészen pontosan 60 millió dollárral kurtították meg a szoftveróriás számláját. Legfőbb kifogásuk az volt, hogy az együttműködési tárgyalások megszakadása után a Microsoft több általuk alkalmazott technológiát is felhasznált, ezekről pedig éppen a tárgyalások során szereztek bővebb információt. Azt állították, hogy a szoftvercég tudatosan kezdeményezte, majd szakította meg a egyezkedést, hogy ily módon jusson hozzá a bizalmas anyagokhoz.

Az Apple tehát továbbra is tagadja, hogy engedély használt fel volna bármilyen technológiát. Mivel a céggel nem tudtak megegyezni ebben a kérdésben, a bíróságra bízzák a döntést, amely azonban az ügy további elhúzódását jelenti.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások