A Sorstalanságot nézték meg a legtöbben

A Sorstalanságot nézték meg a legtöbben

2006. február 2. 23:59, Csütörtök
A magyar filmek 2002-ben 732 millió forintos jegyárbevételt értek el, és bár 2003-ban ez csaknem a felére, 384 millióra csökkent, 2004-ben és 2005-ben egyaránt túllépték az egymilliárd forintos határt.

Fokozatosan magára talál a magyar filmgyártás - derül ki a Nemzeti Filmiroda adataiból. Ez különösen annak fényében nagy eredmény, hogy a nem magyar filmekből befolyó jegyárbevétel fokozatosan mérséklődött, így a 2002-es 10,3 milliárddal szemben tavaly csak 8,5 milliárd forint jött össze. Különösen fontos eredmény, hogy a három év alatt a magyar filmek együttes nézőszáma 1,3 millióról 1,9 millióra emelkedett.

A múlt évben bemutatott magyar filmek közül a legnagyobb kihasználtsággal a 33 kópiával futó Sorstalanságot vetítették a mozik (átlagosan 30,47 százalékkal), míg a második legjobb mutatót a 32 kópiás Csak szex és más semmi (26,1 százalék) érte el. Az előbbit 450 ezren, az utóbbit 146 ezren látták tavaly. Az élmezőnyben szereplő művek közül a december közepén bemutatott Szőke kóla szerepelt a legkevésbé jól: a 21 kópia és a több mint ezer vetítés ellenére csupán 22 ezer nézőnél tartott az év végén (összehasonlításképpen Az igazi Mikulás hasonló paraméterek mellett 35 ezer nézőt ért el).

Magyarországon 2005-ben összesen több mint 22,3 milliárd forintot költöttek filmgyártásra (a 2003-as másfél és a 2004-es 7,5 milliárd után), azaz ilyen összegben kaptak a magyar filmiparban működő vagy ahhoz kapcsolódó vállalkozások megrendeléseket. Ennek csaknem fele külföldi bérmunkákból állt (10,9 milliárd forint), míg 5,2 milliárd forint a magyar részvételű koprodukciós filmekre, további mintegy ötmilliárd forint a magyar filmek gyártására jutott, valamint 1,2 milliárdot költöttek televíziós sorozatokra a kereskedelmi csatornák beszállítói (Jóban-rosszban és Barátok közt). A Nemzeti Filmiroda 2005-ben összesen 2,8 milliárd forintról állított ki adóigazolást 167 magyar, külföldi és koprodukciós alkotás után a gyártóknak.

A Filmszemlén 80 millió forint kiegészítő támogatást tartalmazó filmes csomagot jelentett be Bozóki András kulturális miniszter. A Titanic filmfesztivál és a pécsi filmünnep 25-25 millió forintos támogatást kap annak érdekében, hogy nemzetközi szinten is jegyzett filmfesztiválokká fejlődhessenek. A Mediawave Alapítvány projektjét - a Nyitott Dokumentumfilm Archívumot - tízmillió forinttal támogatják. Az alapítvány birtokában jelenleg mintegy 6 ezer, a kelet-közép-európai és FÁK-országokbeli rendszerváltást dokumentáló film található.


A Filmtörténet Online projekt megvalósításához tízmillióval járul hozzá a tárca. Ezzel a digitalizált magyar filmtörténet a közoktatásban is hozzáférhetővé válhat, egy országos internetes filmklubhálózat keretében. A magyar filmipar jobb nemzetközi promóciója érdekében hatmillió forint támogatást kap a Magyarországot mint forgatási helyszínt bemutató kézikönyv és adatbázis, a "Film in Hungary 2006" létrehozása.

A fiatal filmesek számára szóló ösztöndíjprogramra ötmillió jut, ezzel az EU MEDIA programja keretén belül működő rövid intenzív kurzusokon, illetve az európai és tengerentúli egyetemek legalább két féléves filmes képzési programjain való részvétel válik lehetővé; a jelentkezések koordinálását a MEDIA Desk Magyarország iroda végzi. (Az ösztöndíjkerethez a Media Desk és az EU egyaránt további 2,5-2,5 millió forintot biztosít.) A miniszter megalapította a Mozgókép ifjú mestere díjat, amely a minőségi művészi teljesítményt ismeri el a pályakezdőknél. A díjat - a Filmszemle idején működő Diákzsűri ajánlására - elsőként Gauder Áron, a Nyócker rendezője kapja, a díj 300 ezer forinttal jár.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások