Elkészült az MSI frissíthető kártyája

Elkészült az MSI frissíthető kártyája

2006. február 3. 11:10, Péntek
A vállalat hivatalosan is lerántotta a leplet legújabb különlegességéről, amely két, mobil megoldásokba szánt cserélhető modul révén az eredetinél erősebb grafikus processzorokat is befogad.

Az MSI Geminium-Go elnevezésű grafikus kártyájáról közvetlenül a januári CES 2006-ot követően számoltunk be. A vállalat akkor mutatta be először érdekes megoldását, amely alapállásban GeForce Go 6600 chipekre épül, ám két, úgynevezett Mobile PCI Express Module (MXM) révén az SLI-módban együttműködő processzorokat - pontosabban a teljes modulokat - bármikor lecserélhetjük. Ily módon akár a processzorcsalád legerősebb tagját is alkalmazhatjuk kártyacsere nélkül.

A gyártó csütörtökön hivatalosan is bejelentette a grafikus kártyát, és ezúttal már némileg pontosabb eredménnyel is szolgált a várható teljesítményről - a CES alatt ugyanis erről mindössze annyit tudhattunk meg, hogy az SLI felállás révén a megoldás akár egy GeForce 6800 kártyával is felveszi a versenyt. Állításuk szerint a belső 3DMark05 teszteken a Geminium-Go 4200 pontot ért el, míg ugyanez egy asztali GeForce 6600 esetében (1024x768 felbontásban, SLI-módban) mindössze 3600 volt. Még egyértelműbb az új megoldás fölénye, ha a fogyasztást és a hőtermelést nézzük: az MXM modulokon alkalmazott GeForce Go chipek kevésbé melegednek, így nincs szükség méretes ventilátorra. Az 512 MB memória pedig több mint elég, ezt igazából csak egy erősebb felállás használná ki.



Az MSI tehát a nagyobb teljesítményre és az alacsonyabb fogyasztásra helyezi a hangsúlyt, és legfőbb eredményüknek azt tartják, hogy sikerült elérniük az SLI-mód engedélyezését a modulok között. Természetesen ezen modulok alkalmazása valamivel költségesebbé teszi a kártyák előállítását, és arról már nem szól a fáma, hogy a megoldás mikor, és milyen áron kerül a boltokba. Erről sajnos sem a januári rendezvény, sem a mostani bemutató alkalmával nem nyilatkozott a cég. Tovább bonyolítja a kérdést, hogy a különálló MXM-modulokat egyáltalán nem egyszerű beszerezni, márpedig erre mindenképpen megoldást kell találniuk, hogy elősegítsék a kártya elterjedését.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások