Ismét az erőszak a téma a németeknél

Ismét az erőszak a téma a németeknél

2006. március 9. 23:40, Csütörtök
Minden eddiginél szigorúbb változásokra készülnek a német politikai pártok a számítógépes és konzoljátékokkal kapcsolatban.

Korábban még csak egy-egy játék kapcsán vetödőtt fel a betiltás gondolata, azonban a szövetségi tartományok belügyminiszterei most már nem elégednének meg csupán ennyivel. Már néhány hónappal ezelőtt is felmerült, hogy szigorítanának a jogszabályokon. Ennek az intézkedésnek az lett volna a célja, hogy csak abba a korosztályba tartozó fiatalok juthassanak hozzá az erőszakos, véres játékokhoz, akiknek ezek a programok engedélyezve vannak. Tehát egy 12 éves gyerek ne telepíthessen fel a számítógépére egy 18 éven felülieknek szánt szoftvert.

"Aggodalommal figyeljük, hogy folyamatosan nő a fiatalok körében az erőszakra való hajlam. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy következetesen fel kell lépnünk az erőszakos, brutális játékok ellen - készüljenek azok konzolra vagy számítógépre. A cél, hogy a legkevesebb erőszakot is tartalmazó programokat is száműzzük a gyermekek PC-iről. Amennyiben az szükséges, akkor ehhez módosítani kell a gyermekvédelmi törvényt is" - nyilatkozta a szászország-anhalti Wanzlebenben tartott tanácskozás után Volker Bouffier hesseni belügyminiszter.


"A legnagyobb problémát az online játékok és azok rohamos térhódítása okozza. Jelenleg világszerte 3,4 millióan hódolnak ennek a szenvedélynek, ám 2009-ra a számuk elérheti a 30 milliót is. Az interneten játszható brutális játékok ellen pedig nagyon nehéz fellépni" - tette hozzá a politikus.

A belügyminiszter szerint azonban léteznek hatékony megoldások erre a problémára. Az egyik például az lehetne, ha szűrők feltelepítésével óvnák a gyerekeket a számukra káros tartalmak elérésétől. Ezeket főleg az internetszolgáltatók alkalmazhatnák és például az internetkávézókban is egyszerűen megtilthatnák, hogy ezekhez a játékokhoz hozzáférhessenek. Emellett a politikusok támogatták azt a javaslatot, miszerint ezeket a játékokat végképp száműznék a boltok polcairól, vagyis betiltanák az összes erőszakos programot. Ezt az elképzelést egyre több szakember és szülő is helyesli.

A javaslatok mindenesetre máris nagy vihart kavartak. Florian Müller programozó például blogjában nehezményezte, hogy nem tiltó rendeleteket kellene megszavazni, hanem először párbeszédre lenne szükség a politikusok, a szülők, a játékfejlesztők és a gyerekek között. A szakember úgy vélte, biztos, hogy van megoldás a problémára, de az nem a minden áron való tiltás.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások