IT-nagy­ha­ta­lom­má válna Észak-Korea

IT-nagy­ha­ta­lom­má válna Észak-Korea

2006. április 12. 16:32, Szerda
Akár rossz viccnek is felfogható a kommunista rezsim azon döntése, miszerint a katonai kiadások mellett az információs technológia területére összpontosítják a forrásokat. Az ország vezetése komoly lehetőségeket lát a szoftveriparban.

Észak-Korea kommunista vezetése nyilvánosságra hozta a következő évekre vonatkozó költségvetési terveit. Ebben többek között leszögezik, hogy két évtizeden belül IT-nagyhatalommá válhatnak, mégpedig a tudományos fejlesztések felgyorsításával, illetve a szoftveripar megerősítésével. A hadsereg mellett tehát a tudomány kapott helyett az elsőrangú prioritások között, miközben az ország komoly gondokkal küzd a mezőgazdaság, a lakosság ellátása terén.

Márpedig ez lenne a hatalom három legfontosabb célterülete az elkövetkezendő években. A had­se­reg és a mezőgazdaság egyáltalán nem meg­le­pe­tés, hiszen a katonai kiadások az összes költ­ség 15,9 százalékát emésztik fel (ez óriási szám), míg az élelmezésben igencsak rászorulnak a nyugati és dél-koreai segítségre. Ennek ellenére azonban a vezetők nagy lehetőségeket látnak a szoftver­ipar területén, amelynek felfut­tatásával valóságos csúcs­technológiai erődítménnyé válhatnak. Kim Dzsong-Il Szere­tett Vezér Főtitkár Elvtárs ennek megfelelően még 2003-ban meghirdette, hogy a 21. század az IT forradalom korszaka lesz.

"Rendkívül fontos, hogy kiépüljön az egész országra kiterjedő információs hálózat, és támogassuk a szoftverfejlesztés megerősítését, hogy komoly erővé váljunk ezen a területen" - jelentette ki Ro Tu Csol, főtitkár-helyettes.

Beszédében arra sürgette az észak-koreai állampolgárokat, hogy teremtsenek olyan légkört, amelyben "mindenki komoly erőfeszítéseket tesz a tudományos és technológiai ismeretek elsajátítása iránt, és maga is tudóssá, szakemberre válik". Érdekes, hogy mindezt a legteljesebb elnyomás alatt igyekeznek megvalósítani.

Észak-Korea még igen messze van ettől az álomtól. Nagyon kevés szakember rendelkezik saját számítógéppel, és közvetlen internetelérése csak néhány kiválasztott, minden szempontból megbízható vezetőnek van. Nem kizárt azonban, hogy erős központi irányítással elérhetnek bizonyos eredményeket, még ha komoly tényezőként nem is jönnek majd számításba.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások