Tom Clancy's Ghost Recon Advanced Warfighter

A játék egyébként egyfajta közeli utópia az amerikai hadsereg tengerészgyalogsága számára, amikor is a katona fel van szerelve a legújabb technikákkal, amik komoly helyzeti előnybe hozzák őt és társait, főként a taktikai kérdésekben. A sisakba szerelt retina-kivetítő segítségével számos plusz információ áll a katona rendelkezésére minden pillanatban, tehát mindent láthatunk, amit a csapattársaink, vagy akár a HQ-ról érkező parancsokhoz is kaphatunk vizuális útbaigazítást.

Sőt, egy komoly taktikai térkép is rendelkezésre áll, amin keresztül megtervezhetjük a csapat minden lépését előre. Ez alatt nem csak azt kell érteni, hogy kijelöljük pontokkal az útvonalat, hanem megszervezhetjük, hogy lépésről lépésre fedezzék egymást és megadhatjuk, hogy honnan nyissanak tüzet az ellenfélre. A részletes kidolgozottságnak épp ebben rejlik a nagy előnye. Mivel minden kis csatornát, zugot, átjárót kiépítettek, ezért millió kombináció adódik egy lerohanó akcióra.


A kedvencem az volt, mikor úgy sikerült elcsípni egy három fős csapatot, hogy ők nem is láthattak meg engem, sőt én is csak a lábukat láttam egy teherautó alváza alatt, de három pontos térdlövés után már megpillanthattam a sapkájukat gurulni a földön. Nem sokkal később lövéseket hallottam kicsit messzebbről, majd kicsiny csapatom másik néhány tagját véltem felfedezni a sarkon túl. Nem tudom merre bóklásztak, ők egy másik utat választottak a kijelölt helyig, fedezték egymást mozgás közben és sikeresen leszedtek pár gerillát.

Ez utóbbi volt igazán félelmetes számomra, a régi Ghost Recon játékosok is kicsit meglepődnek majd. Egyrészt mindig Mitchellt fogjuk irányítani, nem váltogathatunk az emberek között. Másrészt nincs TPS nézet, csak első személyű. Harmadikként pedig megszűnt a több csapat irányításának a lehetősége. Csak és kizárólag a saját osztagunkra lehetünk hatással, nekik adhatunk ki parancsokat, amit egyébként szorgalmasan végre is hajtanak. Akár a halálba is gyalogolnak, ha hülye parancsokat adunk ki nekik, de azért még előtte megtesznek mindent, hogy legyen értelme.

Ezzel együtt a mesterséges intelligencia számomra nem várt meglepetéseket produkált. A katonák a parancsnak megfelelően cselekszenek, de pillanatról-pillanatra értékelik a helyzetet és akár vissza is fordulnak valahol, ha úgy ítélik meg, hogy egy kerülővel mondjuk az ellenség mögé kerülhetnek. Nem lövöldöznek vaktában (mi se tegyük) és nem is rohangálnak feleslegesen. Igazi akciófilmbe illő jelenetek szemtanúi lehetünk minden küldetésben.

A korábban említett PhysX chipet arra találták ki, hogy úgy nyújtson maximális fizikát a játékban, hogy az ne legyen a CPU és GPU terhére, így profi fizika mellett is megmaradhat a magas FPS. Enélkül egy high-end géppel még éppen neki lehet vágni a dolgoknak, de egy közepes konfigon ha bevágunk egy gránátot a szemét közé, akkor a dobozok repkedése képregénnyé degradálódik. Valamit valamiért - szokták mondani. Ha valaki egy kicsit komolyabban gondolja a lövöldözést a Serious Samnél, meg a Quakenél, a Half-Lifenál vagy akár a Commandosnál, akkor vegyen ehhez a játékhoz gépet és garantáltan ellesz vele évekig.



Főleg, ha belevesszük a multiplayer lehetőséget is. Co-op módban az AI-vezérelt csapattársainkat kiválthatjuk barátainkkal és rádiókapcsolaton keresztül folyamatos kontaktusban tudunk velük maradni. Izgalmas lehetőségeket tartogat, főleg, ha később megjelennek új küldetések is. A multi módok közül jól elkülöníthető a kooperatív, ami az egyjátékos küldetéseket fedi le a taktikai zsenik számára, illetve a domination jellegű pályák, amik jóval gyorsabb, egyszerűbb megoldásokat kívánnak.

Ugyanakkor a szokásoshoz képest nem csak egy pontot kell birtokolni, mint a legtöbb játékban az Unreal óta, hanem egy egész zónát. Minél több emberünk van abban a zónában, annál hamarabb tudhatjuk magunkénak. A területek elfoglalása és az ellenség likvidálása taktikai pontokat ér, ami egyrészt a játék megnyeréséhez kell, másrészt a csapatfőnök fegyvereket és eszközöket vehet belőle.