A Creative beperelte az Apple-t az iPod miatt

A Creative beperelte az Apple-t az iPod miatt

2006. május 16. 17:46, Kedd
A Creative jogi lépéseket tett és kezdeményezte a Nemzetközi Kereskedelmi Szövetségnél (ITC), hogy tiltsák meg az iPod-ok forgalmazását az Egyesült Államokban.

Az iPod immár évek óta egyeduralkodónak számít a hordozható zenelejátszók piacán. Ugyan számos más termék is kapható, ám a legtöbb az Apple készülékéből talál gazdára világszerte. Ez érthetően sok gyártót bosszant és megpróbálnak minden lehetőséget megragadni, hogy keresztbe tegyenek az Apple-nek. A Creative egyike a konkurens cégeknek és Zen típusú hordozható zenelejátszóinak gyenge eladásai miatt a saját bőrén tapasztalja, mit is jelent az iPod - gyakorlatilag - monopolhelyzete.


Creative Zen Vision
A szingapúri vállalat most beperelte riválisát, mondván az iPod megsérti a 2005. augusztusában elfogadott szabadalmát. A cég a kérvényt már 2001-ben bejelentette, a dokumentumban leírtakat először a Nomad Jukebox készülékben alkalmazták. Az Apple a hasonló szabadalmát csak 2002. október 28-án adta be. A Creative 6,928,433-as számú amerikai szabadalmát 2005. augusztus 9-én fogadta el az illetékes hivatal, az Apple hasonló beadványát viszont csak jóval később. Elvileg tehát a Creative helyzeti előnyben van a riválisával szemben.

A Creative "Zen szabadalma" egyébként pontosan leírja a hordozható merevlemezes MP3-lejátszók működését és külön kitér arra, hogy a felhasználók hogyan navigálhatnak a tárolt zeneszámok és albumok között. A mostani beadványban a szingapúri cég kártérítést követel az Apple-től és azt kéri az ITC-től, hogy - mivel a vállalat megsérti szabadalmát - tiltsa meg az iPod és annak különböző változatainak (például az iPod nano) az Egyesült Államokban való eladását és az országba irányuló importját.

Kétséges, hogy mennyire lesz sikeres a Creative akciója, de amennyiben az ITC mégis elfogadja a beadványt és a bírósági per tárgyalását is kitűzik, akkor ez gyökeresen átrendezheti a hordozható zenelejátszó készülékek piacát. Az Apple iPod jelenleg az amerikai piac 80 százalékát uralja, míg a Creative 114 millió dolláros veszteséggel és gyenge eladásokkal zárta az elmúlt üzleti negyedévet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások