70 éves Dennis Hopper

70 éves Dennis Hopper

2006. május 19. 07:06, Péntek
Május 17-én, vagyis szerdán volt 70 éves Hollywood egykori fenegyereke, a Szelíd motoros Dennis Hopper.

Hopper Kansasban, Dodge Cityben született 1936-ban. Első komolyabb szerepét legjobb barátja, James Dean oldalán kapta a Haragban a világgal című sikerfilmben. Ám Dean halála után Hollywood úgynevezett tiltólistájára került, mivel folyamatosan összeveszett a rendezőkkel és szereplőtársaival.

Erre Hopper elég egyedi módon válaszolt. Kijárt egy színésziskolát, majd Peter Fondával és Jack Nicholsonnal leforgatta a Szelíd motorosokat, melyet rendezőként is jegyzett. A film világsiker lett és gazdaggá tette a két főszereplőt. Ezután azonban újabb hullámvölgy következett: ekkor nyúlt először a drogokhoz és az alkoholhoz. Közben szerepelt Francis Ford Coppola Apokalipszis: Most! című háborús drámájában, de az igazi sikerek elkerülték.

Ekkor jött David Lynch és a Kék bársony és 1986-ban Hopper ismét A-kategóriás sztárrá vált. Azóta temérdek nagyköltségvetésű filmben alakította a gonosz figurát (Féktelenül, Waterworld, Super Mario Bros), ám manapság már csupa B-kategóriás filmecskékben tűnik fel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások