Augusztusban debütál az új Mac OS

Augusztusban debütál az új Mac OS

2006. június 27. 22:51, Kedd
Az Apple bejelentette, hogy az augusztusban megrendezésre kerülő WWDC (Worldwide Developers Conference) fejlesztői rendezvényén mutatja be a Mac OS X Leopardot.

A Steve Jobs által vezetett csapat - amelyben Philip Schiller, az Apple globális termékmarketingért felelős vezető alelnöke, Bertrand Serlet, a szoftverfejlesztési osztály alelnöke és Scott Forstall, a platformrészleg alelnöke is helyet kapott - augusztus 7-én mutatja be a maces operációs rendszer 10.5-ös verzióját - derül ki acég sajtóközleményéből.

"Várható volt. A fejlesztői konferencia kézen fekvő apropó az Apple számára, hogy operációs rendszere legújabb verziójáról adjon tájékoztatatást. Biztosra veszem, hogy a fejlesztői közösség érdeklődést tanúsít majd" - nyilatkozta Joe Wilcox, a JupiterResearch elemzője a MacNewsWorldnek. Persze más dolog is fellelhető a háttérben. Az Apple-nek úgy tűnik sikerült rávernie egy újabb kört a Microsoftra. Jobsék már jó néhány új Max OS verzióval előrukkoltak a Windows XP megjelenése óta, most így - jóval a Vista megjelenése előtt - várhatóan nagyobb figyelmet nyerhetnek Leopardjukkal is.

Az öt napon át tartó WWDC több mint 175 technikai bemutatón kínálja az új ismereteket a Mac-fejlesztőknek, amely a Leopard előzetesek mellett, az Apple-mérnökökkel való közös együttműködés kereteit is jobban kivesézi majd. "Az Apple egyesíteni kívánja a fejlesztőket, és amilyen gyorsan csak lehet, az új platformra vezetné őket" - magyarázta Wilcox.

Az idei rendezvényen kiemelt hangsúlyt kap majd a digitális média, a rendszerfelügyelet, a játékfejlesztés és tudományos számítógépes közösségek témaköre. Az elsőkézből megszerezhető tudást azonban nem mérik olcsón, az ötnapos részvételi díj 1595 dollárba (körülbelül 320 ezer forint) kerül, igaz ha valaki július 7-ig jelentkezik 300 dolláros (körülbelül 60 ezer forint) kedvezményt is kaphat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások