Magyar cégtől lopott a Lara Croft-játék terjesztője?

Magyar cégtől lopott a Lara Croft-játék terjesztője?

2006. július 9. 14:48, Vasárnap
Lopás és szabotázs vádjával vizsgálja a magyar rendőrség a Lara Croft számítógépes játék terjesztőjét, az SCI Entertainmentet, amelyet a cég új játékának, a Battlestation: Midway-nek a készítésével megbízott két alvállalkozó jelentett fel, írta a The Sunday Times.

A vezető vasárnapi brit lap szerint az MGE és a Mithis rendőrségi feljelentésében az áll, hogy az SCI betört magyarországi irodáikba és szoftvereket tulajdonított el, egyebek mellett a játék forráskódját. A két cég jogi képviselője, Versitz Piroska azt mondta a The Sunday Timesnak, hogy több panaszt is benyújtottak a budapesti rendőrségnek, egyebek mellett a Battlestation: Midway Joint Task Force-hoz és más játékokhoz kapcsolódó szoftver és hardver illegális eltávolítása, a Mithis számítógépébe történt törvényellenes behatolás, valamint másolás, szabotázs, a játék adatainak törlése és a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megsértése címén.

Az SCI azonban azt közölte, hogy "profi módon" járt el, és eleget tett minden szerződéses kötelezettségének. A cég "maradéktalanul cáfol" minden, ezzel ellenkező állítást. Az újságnak egy budapesti rendőrségi szóvivő megerősítette, két különböző ügyben két vizsgálat folyik, szerzői jogok megsértésének gyanújával. A The Sunday Times szerint mindkét fél magáénak tartja a játékhoz fűződő szellemi tulajdoni jogokat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az SCI, amely külső vállalkozóknak adja ki az általa terjesztett számítógépes játékok előállítását, 2003-ban szerződtette az MGE-t a második világháborús tengeri hadviselésre épülő játék kifejlesztésére. Az MGE a maga részéről a magyar Mithis specialista céggel szerződött a forráskódok kifejlesztésére; a játékot a Mithis magyarországi irodáiban fejlesztették, áll a The Sunday Timesban.

A SCI és alvállalkozói között a brit lap szerint 2005 végén romlott meg a viszony, miután az SCI arra a véleményre jutott, hogy az MGE és a Mithis "alulteljesít", ezért magyarországi irodáikból elvitte a forráskódot és átadta egy másik fejlesztőnek. A SCI szóvivője azt mondta a lapnak, hogy 2005 novemberében az MGE nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit, ezért az SCI élt "normális szerződéses jogaival", és átvette a szoftver fejlesztését.

A The Sunday Times szerint az SCI a részvényeseket erről egy rövid közleményben tájékoztatta még március végén, mondván: a cég új fejlesztő stúdiót hozott létre Budapesten, és jelenleg ez a csapat dolgozik a Battlestation: Midway játékon, amelyet a vállalat a 2007-es pénzügyi évben tervez kibocsátani.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások