Még nem szállítják a százdolláros laptopokat

Még nem szállítják a százdolláros laptopokat

2006. augusztus 2. 18:21, Szerda
A kurblis laptop fejlesztéséért és terjesztéséért felelős projekt szóvivője kijelentette, hogy nem igazak a több milliós megrendelésekről szóló hírek, és egyelőre csak a tesztelőknek eljuttatott példányokat használják.

A ZDNet az olcsó laptop gyors terjedéséről szóló híreket követően kérdezett rá a projekt alakulására. Az One Laptop Per Child (OLPC) projekt szóvivője válaszában leszögezte, hogy ezen híreknek nincs valóságalapja, mivel még egyetlen érdeklődő kormányzattal és szervezettel sem írták alá a megállapodást. Eddig mindössze 500 példányt szállítottak le, ezeket is a már korábban jelentkezett tesztelők számára, akik többnyire a szoftverfejlesztés iránt érdeklődnek.

A most megcáfolt hírek meglehetősen nagy érdeklődést váltottak ki, ami nem csoda, ugyanis többek között arról szóltak, hogy Brazília, Nigéria, Argentína és Thaiföld egy-egy millió példányt rendelt a projekttől. Ez ugyebár összesen négymillió készülék leszállítását jelentené, ami nem kis siker lenne Nicholas Negropontének, és a vele együtt dolgozó szakembereknek.


A laptop negyedik generációs változata

A valós helyzet korántsem ilyen rózsás: India éppen a napokban utasította el a laptop ötletét, mondván, hogy pedagógiai szempontból kérdéses lenne a kezdeményezés sikere. Ők inkább a helyi olcsó PC-t támogatnák, amely 1 GHz-es processzort, 128 MB memóriát, 40 GB tárolókapacitású merevlemezt, optikai meghajtót és 15 colos monitort foglal magában.

Az OLPC szóvivője leszögezte, hogy eddig még egyetlen féllel sem írták alá a megállapodást. Sőt, arra kérték leendő partnereiket, hogy kizárólag a tervezett élő demonstrációk után kerítsenek erre sort, amivel megelőzhető lenne a későbbi reklamálás. A cél továbbra is kurblis készülékek millióinak értékesítése, ami Negroponte nyilatkozatai alapján sikerülni fog, mivel mind a négy jelzett ország erősen érdeklődik a kezdeményezés iránt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások