Új lehetőségek az AIDS kezelésében

Új lehetőségek az AIDS kezelésében

2006. augusztus 13. 11:03, Vasárnap
Amerikai kutatók felfedezték, hogy az AIDS vírusa képes megbújni az emberi bélrendszerben, ezáltal új lehetőségek tárulnak fel a gyógyíthatatlan betegség kezelésében.

A vírus képes megtelepedni a belek falában, s ott folyamatosan rombolni az immunrendszer működését. A Journal of Virology folyóiratban közölt kutatás így elsőként ad magyarázatot arra, hogy az AIDS kezelésére fogyasztott gyógyszerek sok esetben miért nem használnak az elvárásoknak megfelelő mértékben.

Ezáltal az is nyilvánvalóvá vált, hogy a gyógyítás érdekében tett erőfeszítéseket a bél nyálkahártya kezelésével is szükséges kiegészíteni. A belekben található lymphoid szövet képezi a szervezet immunrendszerének mintegy 70 százalékát. Érthető tehát, hogy a vírussal vívott harcban miért elengedhetetlenül fontos épségének megőrzése.

A nyálkahártya olyan szövet, mely egyaránt borítja az orrot, szájat, a nemi szerveket és a belek belsejét. A HIV gyakran fertőz rajta keresztül, a fertőzöttség nem gyógyítható, a kezelésére szolgáló antiretrovirális terápiával azonban a betegség megfelelően kontrollálható. Ezen betegek esetében azonban a belek mintegy vírus tározóként működnek, ezáltal folyamatosan akadályozva a gyógyszerekben lévő hatóanyagok megfelelő hasznosulását, s lehetetlenné téve a vírustól való megszabadulást.

A kutatást végző orvosok éppen ezért feltételezik, hogy az AIDS kiegészítő kezeléseként alkalmazott gyulladáscsökkentő szerek eredményesebbé tehetik az antiretrovirális kúra hatását.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások