Csökkenő LCD-tévé árak

Csökkenő LCD-tévé árak

2006. szeptember 1. 22:44, Péntek
Az LG Electronics és a Sharp a héten bejelentette, hogy jövőre legalább 20-30%-kal csökkentik az LCD-tévék árait.

"Tavaly mintegy 30%-kal zuhantak a plazmatévék árai, az LCD-knél pedig még nagyobb volt az áresés. Jövőre, ugyanilyen tendenciára számítunk" - prognosztizált Young Chan Kim, az LG kijelzők marketingjéért felelős igazgató az IFA szórakoztatóelektronikai kiállításon. "A piac néhány szegmense 30, míg a másik csak 15%-ot esik. Átlagban 20%-kra számítunk" - foglalta össze az LCD-termékeket érintő változásokat Katsuhiko Machida, a Sharp elnöke a Stuff oldalán.



Machida ugyanakkor hozzátette, hogy az alacsony felbontású, 102 centiméteres képátlójú és e feletti tévék várhatóan 30%-os zuhanással kényszerülnek szembenézni. "Ám a többet tudó, nagyfelbontású készülékeknél nem lesz ekkora változás" - tette hozzá az óriáscég vezetője. A Sharp első embere azt is elmondta, hogy az egy évvel ezelőtti, ellátási gondok miatt kialakult részesedés-visszaesés után októbertől kezdve nagyobb szeletet tudnak majd kihasítani a tortából, mivel két hónap múlva kezdik el árusítani az új, kamejamai gyárban készült panelekkel felszerelt LCD tévéket.

"A teljes piaci részesedésünk 10% körül mozog. A célunk a 15%-os küszöb. Jövő áprilisra ezt el is fogjuk tudni érni" - ismertette a célokat Machida, majd hozzátette, hogy Európa kulcsszereppel bír, mivel úgy vélik, az elkövetkező években az öreg kontinensen sokan ruháznak be új televízióra.

Az LG közben arról is beszámolt, hogy még idén piacra dobja első, 109 cm-es Full HD-s LCD tévés kijelzőjét, a 152 és 178 cm-es Full HD-s plazma készülékek mellett. Az megfizethetőbb kategóriájú 94 cm-es LCD, illetve a 127 cm-es plazmás verziók 2007 első felében debütálnak majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások