Ujjlenyomat-azonosítás a brit pubokban

Ujjlenyomat-azonosítás a brit pubokban

2006. október 24. 10:06, Kedd
A brit belügyminisztérium ujjlenyomat-azonosító rendszerrel kísérletezik, amelynek révén a pubok és egyéb szórakozóhelyek lokális feketelistát készítenek a rendzavarókról. A megoldás működni látszik.

A rendőrség által támogatott program elsőként még Yeovil városában indult be februárban, egészen pontosan öt pub részvételével, amelyek vállalták az úttörő szerepet. A szórakozóhelyek látogatóinak a rendszer életbe léptetése óta belépéskor fényképet is tartalmazó okmány segítségével azonosítaniuk kell magukat, ezt követően pedig a jobb mutatóujjukkal igazolhatják, hogy nem szerepelnek a helyi kemény fiúk feketelistáján. A kezdeményezők az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett bűncselekmények csökkenését várták, a jelek szerint nem alaptalanul.

A rendszer az elmúlt hetekben több más város és a brit belügyminisztérium figyelmét is felkeltette, így hamarosan újabb települések léphetnek be a sorba. Hasonló beléptetést vezetnek be Coventry, Hull, Sheffield és más városokban, a pubokban és éjszakai szórakozóhelyeken. A terv ugyanaz: kiszűrni a notórius rendbontókat, kitiltani a visszaeső személyeket, az újonnan csatlakozó üzemeltetők pedig tudomásul veszik, hogy a rendszerből való kibújás esetén akár az engedélyüket is bevonhatják. Az eddigi eredmények vegyesek: Yeovil esetében például 6 hónap alatt csaknem a felére esett az ilyen jellegű bűncselekmények száma, de összességében véve valamelyest romlott a bűnügyi statisztika.

A rendszer kiépítését központi forrásokból támogatják, az üzemeltetés pedig aprópénzbe kerül: a tagok naponta mintegy 1,5 fontos költséggel számolnak, azaz egy szórakozóhely átlagosan napi 600 forintot költ a beléptetésre. A tudósítás szerint nem minden tulajdonos örült a megoldásnak, de mára - legalábbis Yeovilban - egységesen az ötlet mellé álltak. A szórakozóhelyek rendszereit természetesen közös hálózatban fogják össze, így akár minden egyes helyről kitilthatják a nemkívánatos egyedeket.

Van is miért szigorítani: legutóbb két tizenéves összeszólalkozása óriási tömegverekedést eredményezett: egészen pontosan 435, 12-16 éves helyi fiatal esett egymásnak, a miniháborúnak csak a rendőrség tudott véget vetni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások