Marslakók a Földön?

Egy amerikai-orosz kutatócsoport szerint marsi mikrobák vetették meg a "lábukat" bolygónkon. A feltevés nem új keletű, azonban eddig nem sikerült bebizonyítani.

Most a legutóbbi Marssal kapcsolatos adatok és felfedezések tükrében az Arizona Egyetem Alexander Pavlov vezette csapata újra nekiveselkedett a teória elfogadtatásának és a viták újraélesztésének. Az elmélet alapja egy ma is élő baktérium, melynek megadatott az a képesség, hogy a más organizmusokat már rég elpusztító sugárdózisokat is túlélje. Pavlov és kollégái szerint ezt az szokatlan adottságot csak egy olyan bolygón szerezhette meg a Deinococcus radiodurans, mint a Mars.

A vörös bolygó legutóbbi folyékony vízzel kapcsolatos felfedezése jelentősen megnövelte annak esélyét, hogy a Mars rendelkezik az élet számára szükséges körülményekkel. A bolygófelszínt elérő űrkőzet becsapódások következtében a felszíni és felszín alatti anyagok kilökődhetnek az űrbe, majd némi vándorlás után más bolygók, többek közt a Föld felszínén köthetnek ki meteorit formájában. Ha pedig ezek a meteoritok hordoznak bármilyen életformát ami képes kibírni egy ilyen utazást, akkor annak nem okozhat különösebb gondot a Földön való megtelepedés, szövögette gondolatait Pavlov.

A D. radiodurans a legtöbbet tanulmányozott "sugárzásálló" mikroba. Képes az emberre halálos dózis ezerszeresét is elviselni, talán ezért emlegetik a mikrobiológusok úgy, mint a "Conan baktérium". Más tudósok szerint ez a nagyfokú sugárzástűrés valójában a D. radiodurans kiszáradás ellen kifejlesztett védekezésének mellékhatása. Túlélésének titka ugyanis DNS-ének rendkívül hatékony javításában rejlik, ami tökéletes a szélsőséges szárazságok átvészelésére az amúgy terméketlen környezetekben.

Pavlov állítása szerint egyáltalán nem erről van szó. Az Astrobiology című szaklapban megjelent publikációjában kifejti, a marsi eredet legalább ilyen jó magyarázatot adna az ionizáló sugárzás ellenállási képességre, különös tekintettel arra, hogy a földtörténet során ennek az adottságnak nem volt semmi jelentősége. Ennek oka, hogy a háttérsugárzás szintje az elmúlt 4 milliárd évben nem változott jelentősen, így nem is nehezedhetett semmilyen evolúciós nyomás a mikrobára, ami ezt a képességet létrehozhatta volna bolygónkon.

Nem úgy a marsi altalajban, ahol a sugárzási szint százszorosa a Földön tapasztalhatónak. Ez már megfelelő közeg lenne a baktérium számára, ahol jóval könnyebben gyűjtögetheti össze a sugárzástűrő géneket. Pavlov tanulmányában több bizonyítékot is felhoz a kiszáradásos elmélet ellen. Ilyen többek között az, hogy a mikroba sugárzástűrése nincs arányban a szárazságtűrésével, a Pavlov által vezetett csoport eredményei szerint ezek egymástól független adottságok.

Emellett több kísérletet is elvégeztek, melyben jóval hétköznapibb baktériumokat bombáztak gamma sugarakkal, majd hagyták a túlélőket felépülni, ezt követően pedig újra és újra megismételték a folyamatot.

Számos ciklus után a baktériumok kialakították a magas sugárzási szint elleni védelmet, azonban azok a mikrobák, melyeket csupán a kiszáradással sanyargattak, kizárólag a szárazság ellen váltak ellenállóvá, a sugárzással szemben védtelenek maradtak. Pavlovék tehát levonták a saját konklúziójukat. Persze az ellentábor kezében is akad még egy ütőkártya, a D. radiodurans génállománya ugyanis nagyon hasonló a "hagyományos" földi baktériumokéhoz, ezért szerintük nem lehet földön kívüli eredetű. Az orosz tudós azonban ennek nem tulajdonít túlzott jelentőséget.