Idén indulhat a csatlakozóháború

Idén indulhat a csatlakozóháború

2007. február 20. 12:02, Kedd
Az egyelőre késlekedő HDMI mellett idén bukkanhat fel a DisplayPort és az UDI, amelyek szintén a hagyományos VGA és DVI-csatlakozószabványok leváltását célozzák. A technikai előnyök mellett a licencdíjak kerülhetnek előtérbe.

A DailyTech összeállításából kiderül, hogy a már korábban bejelentett kezdeményezések idén ölthetnek alakot és ezzel megkezdődhet a csatlakozóháború az asztali és hordozható eszközök szegmensében. Bár egyes gyártók már bejelentették HDMI-alapú fejlesztéseiket, a szabvány mellé besoroló Displayport és Universal Display Interface (UDI) a licencdíjak elhagyása révén komoly versenyt támaszthat.

Elsősorban ezt emelik ki ugyanis a kritikusok, mint a két konkurens igazi előnyét. Amíg a HDMI - minden technikai előnye, valamint a derűlátó nyilatkozatok mellett - licencdíjat ró a gyártókra, addig a riválisok ennek mellőzésével igyekeznek kiharapni egy szeletet a tortából, alacsonyabb árakkal csábítva a gyártó cégeket. Előbbi esetében a HDMI Licensing eszközönként 4 centben szabta meg a díjat, ezt némileg megdobja a másolásvédelemért felelős HDCP-kulcsok használata, a Displayport viszont mentes mindezektől - legalábbis eddig az volt, ám a szabvány több mint 200 szabadalomra épül, ezek tulajdonosai pedig bármikor meggondolhatják magukat, és "ésszerű" követeléssel állhatnak elő.

A HDMI terjedése elől azonban már idén elhárulhat a legnagyobb akadály, amennyiben a gyártók előállnak a megfelelő megoldással a hang PCI Express buszon keresztüli továbbítására vonatkozóan. Ilyen értelemben nyilatkozott a lapnak Joe Lee, a Silicon Image marketingigazgatója, aki szerint a megfelelő szoftveres meghajtók elkészültével - és a kimenet hozzáadásával - a legnehezebb részt megoldanák, a Windows Vista pedig ezt követően felgyorsíthatja az elterjedést. A HDMI mellett szól a PlayStation 3, amely támogatja a szabványt, az AMD és az nVidia viszont a Displayport mellett foglalt állást, és még az idén előállhatnak a kompatibilis fejlesztésekkel.

Szép kis felfordulás vár tehát a mit sem sejtő felhasználókra, amit súlyosbít, hogy az ágazat továbbra is megosztott a kérdésben. A Displayport támogatói között a két említett gyártón kívül olyan neveket találunk, mint a Dell, a Hewlett-Packard, a Molex, a Philips és a Samsung, míg a HDMI a Sony mellett a Hitachi a Silicon Image és a Toshiba támogatására épít.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások