Jövőre nekilendülhet a mobilinternet

Jövőre nekilendülhet a mobilinternet

2007. március 7. 23:59, Szerda
Egy ideje a fix hálózatú (kábel, adsl) internetszolgáltatók versenyébe - erősen eltérő stratégiával - bekapcsolódtak a mobiltársaságok is.

A T-Mobile a gyors internetezést biztosító HSDPA-ra esküszik, mivel az szerintük rövid idő alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A társaság 3G/HSDPA hálózatán mindenesetre egy év alatt közel 15-szörösére nőtt az ügyfelek által forgalmazott adatmennyiség, az idén januárban a teljes adatforgalom 40 százaléka már e hálózathoz volt köthető. Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese szerint a közeljövő mobiltechnológiájának tekinthető szélessávú HSDPA rohamosabb fejlődésének egyelőre gátat szab a készülékek kínálata és ára.

Ma körülbelül 20 ezer HSDPA-készülék üzemel a T-Mobile magyarországi hálózatában, a cégvezetők év végére legalább százezer ilyen készüléket szeretnének. A gyors felfutásban szerepe lehet a második félévben megjelenő új készülékeknek, melyek ára jelenleg még átlagosan 300 euró körüli, de a T-Mobile vezetői arra számítanak, hogy ez a harmadik negyedévben 200 euróra mérséklődik.

A Vodafone óvatosabbnak tűnik, s bár e cég is fontosnak tartja a 3G-t illetve a mobilinternetet, de Beck György, a vállalat vezérigazgatója ezen a téren az IT-piacon tapasztaltakhoz hasonló tyúk-tojás (ha kevés a számítógép és alkalmazás, minek venne bárki ilyet) problémát érzékeli. A cégnek is van egy teljesen jól működő 3G-hálózata Budapesten, de ez a HSDPA-hálózatokhoz hasonlóan egyelőre csekély forgalmat generál. Így a Vodafone azon dolgozik, hogy megtalálja azokat a szolgáltatásokat, funkciókat, amelyek miatt az előfizetők intenzíven használják majd a 3G-t, illetve a HSDPA-t, s ezzel párhuzamosan megfelelő igény esetén kiépítik ezeket a hálózatokat.

A mobilinternet 2008-tól terjedhet el tömegesen Magyarországon - mondta Hajnal Géza, a Pannon mobil adat- és üzletfejlesztési igazgatója. Az elterjedés alapfeltételei a gyors sebességet biztosító hálózat, a versenyképes ár és a megfelelő eszközök. Nem árt viszont, ha a használók is átérzik az előnyöket, ami Hajnal szerint a vezetékesnél sok esetben gyorsabb hozzáférés és persze maga a mobilitás. A szolgáltatás ára a szakember szerint hamarosan szélesebb réteg számára is megfizethető lesz.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások