Megszűnhet számos amerikai online rádió

Megszűnhet számos amerikai online rádió

2007. március 9. 22:36, Péntek
Az amerikai internetes rádióknak eddig meghatározott részt kellett fizetniük a bevételeik után a zeneipari szervezeteknek azért, hogy legálisan működhessenek. Az erről szóló megállapodásnak azonban lejárt az érvényessége, és az új elképzelések miatt számos rádió adása elnémulhat.

Az indok rendkívül egyszerű: a zeneipar mohósága. A szakmai szervezetek ugyanis az eddiginél nagyobb mértékű részesedést akarnak az online rádiók bevételeiből. A 2002-ben megkötött korábbi megállapodás értelmében az amerikai internetes rádióknak a bevételük 12 százalékát kellett kifizetniük az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) által létrehozott Soundexchange nevű szervezetnek. A Soundexchange a befolyó összegeket továbbította a zenészeknek és a kiadóknak.

A Copyright Royalty Board of the Library of Congress új javaslata szerint a régi egyezményt felváltó új dokumentumban már zeneszámonként és hallgatónként állapítanának meg egy összeget, ami így jóval nagyobb lenne az eddigi licencdíjaknál. Az intézkedés számos kizárólag online, illetve a világhálón is sugárzó hagyományos rádiót érintene. Az új díjszabás szerint a műsorszolgáltatóknak zeneszámonként 2007-ben 0,0011, 2008-ban 0,0014, 2009-ben 0,0018, míg 2010-ben 0,0019 amerikai dollárt kell fizetniük. A több különböző zenei stílusú csatornát is kínáló adóknál, mint például a pandora.com, ez az összeg csatornánként 500 amerikai dollárt tenne ki havonta.

Ezek a díjak azonban csak egy meghatározott óraszámra érvényesek, vagyis, ha az emberek egy csatornát az átlagosnál több ideig hallgatnak, a rádiónak is többet kell kifizetnie. Kurt Hanson, a chicagói accuradio.com üzemeltetője elmondta, hogy a régi szabályok szerint havonta 48 000, az újak alapján viszont 600 000 dollárt kellene fizetnie. "Ez azt jelenti, hogy becsődölünk, hiszen 50 százalékkal kellene növelnünk a bevételeinket" - jelentette ki Hanson. A szakember szerint több rádió is vizsgálja a lehetőségeket, nem kizárt az sem, hogy fellebbezni fognak a Copyright Royalty Board of the Library of Congress döntése ellen.

Abszurd ugyanakkor a pandora.com helyzete is. Az oldal adatbázisában minden felhasználó kedvére kereshet az előadó vagy az együttes neve, illetve a zeneszám címe szerint, majd összeállíthat a kedvenceiből akár száz személyre szóló csatornát is. Az új megállapodás alapján a pandora.com-nak több mint 3,5 milliárd dollárt kellene fizetnie licencdíjként. "Ez egy teljesen nevetséges döntés, ami lehetetlenné teszi az online rádiók működését. Amennyiben a zeneipar megöli az internetes műsorszolgáltatókat, akkor csak saját magának árt" - mondta Tim Westergren, a Pandora alapítója.

Érthető, hogy Joe Kennedy, a Pandora vezérigazgatója is felháborodva nyilatkozott: "Nem ismerek egyetlen internetes rádiót sem, amelyik képes lenne ilyen körülmények között folytatni a működését. Csak azért nem szüntette be senki az adást, mert bízunk abban, hogy megváltozhat ez a döntés. Amennyiben ez mégis megmaradna, akkor csak műholdas és hagyományos rádiók fognak maradni a piacon." A döntés érintené az olyan nonprofit szervezetek által is működtetett adókat, mint például a KCRW a kaliforniai Santa Monicában. A műsorszolgáltatót a National Public Radio üzemelteti, azonban ezek után kétséges, hogy meddig.

Willem Dicke, a Soundexchange szóvivője szerint ugyanakkor szükség volt az új szabályozásra, hiszen az online rádiók reklámbevételei 2003-ban még csak 50, tavaly viszont már 500 millió dollárt tettek ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások