Google: a mobilkeresés az új kihívás

Google: a mobilkeresés az új kihívás

2007. április 25. 13:41, Szerda
A keresőcég számára immár a mobil eszközök szegmense jelenti az új kihívást, ahogy igyekeznek erre a területre is kiterjeszteni szolgáltatásaikat. Kína és India itt is a növekedés motorja lehet.

Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója a San Franciscóban megrendezett Web 2.0 Expo elnevezésű találkozón beszélt cége terveiről. Elmondása szerint a mobil szegmens jelenti most a legnagyobb kihívást és lehetőséget számukra, mivel ezen a területen mutatkozik esély az óriási növekedésre. A reklámokból, a keresésből és a további szolgáltatásokból befolyó bevétel a kutatások szerint a többszörösére ugorhat az elkövetkező években.

Példaként említhető az ABI Research felmérése, amely kiemeli, hogy a marketingbevételek az idei 3 milliárdról 2011-re 19 milliárdra növekedhetnek és ez természetesen nem kis lehetőséget rejt magában a Google számára, amely a webkeresések szegmensének felét uralja a tengerentúlon. A hangfelismerő, -vezérlő technológiák, valamint az összetett navigációs megoldások új szolgáltatások megjelenéséhez nyújtanak megfelelő terepet, a mobil eszközök pedig a funkcionalitás és teljesítmény terén bőven felveszik a versenyt az egy évtizeddel korábban felbukkant személyi számítógépekkel. Nem véletlen, hogy már a Nokia is saját keresőjén dolgozik, a finn óriás is szeretne egy méretes szeletet kiharapni a tortából.

A különböző vezetéknélküli szolgáltatások és mobil eszközök piacán Kína és India lehet a növekedés motorja, amely a Global Insight előrejelzése szerint az elkövetkező öt évben 1,2 milliárd új előfizetőt biztosít majd. A penetráció Kínában a 2006-os 34 százalékról öt év alatt 69 százalékra nő, míg India esetében 13,4 százalék helyett eléri majd a 31 százalékot, ami már önmagában óriási bővülést jelent. Kína a szélessáv terén maga mögött hagyja az összes többi fejlődő régiót, és a második legnagyobb szélessávú piacnak kijáró helyet elhódítva maga mögé utasítja majd Japánt.

A bevételek tekintetében az USA várhatóan megőrzi első helyét, miközben a hagyományos vezetékes elérések minden országban veszítenek súlyukból, egyre több területet engedve át a vezetéknélküli megoldásoknak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások