Ridley Scott feldolgozza az Androméda törzset

Ridley Scott feldolgozza az Androméda törzset

2007. május 2. 17:59, Szerda
Michel Crichton klasszikusát először 1971-ben filmesítették meg és úgy tűnik, hogy 2007-ben jött el az idő, hogy újramelegítsék a témát.

Ki más lenne erre alkalmasabb, mint Ridley Scott? A Gladiátor, testvérével Tony-val, egy ideje a tévés bizniszbe is beszállt, hiszen ők a társproducerei a népszerű Gyilkos számok (Numb3rs) című krimisorozatnak is, és most az egyik amerikai kábelcsatorna, az A&E számára készítendő Androméda törzs adaptáció produceri munkálatait fogják kettesben felügyelni.

A tervezett négyórás minisorozat forgatása nyáron kezdődik és a kétszeres Oscar-jelölt Mikael Salomon veszi kézbe a rendezői marsallbotot. A történet szerint az amerikai hadsereg egyik katonai műholdja váratlanul meghibásodik, és lezuhan Új Mexikóban. Egy speciális kutatócsoport kezdi vizsgálni a szerkezetet, és egy halálos, új vírust fedeznek fel rajta, amely két lakos kivételével egy egész várost kiirt. A kormány pedig a túlélők segítségével próbálja meg kifejleszteni az ellenanyagot.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások