A Computexen rajtol el a DDR3

A Computexen rajtol el a DDR3

2007. június 5. 09:47, Kedd
A ma induló Computex Taipei 2007 kiállításon kerül sor az Intel chipkészleteinek bemutatására, az eseményre pedig a nagyobb memóriagyártók is készülnek saját DDR3 megoldásaikkal. A látogatók számos terméket ismerhetnek meg.

A szombatig tartó kiállításon mutatkoznak be a nagyközönség előtt az Intel Bearlake lapkakészletek, amelyek már támogatják a DDR memóriák harmadik generációját. A rendezvényre természetesen a memóriagyártók sem érkeznek üres kézzel, tajvani források szerint ugyanis számos termékről rántják le a leplet, a kínálatban pedig a vadonatúj fejlesztések mellett tökéletesített DDR2-változatok is helyet kapnak.

A DigiTimes összeállításában a sort a Kingston nyitja meg, amely 1066, illetve 1500 MHz-es DDR3, valamint ultra-alacsony késleltetésű DDR2 moduljait mutatja be. A Kingmax szintén mindkét család számára tartogat újdonságokat, a harmadik generáció érkezésére pedig 1333 MHz-es modulokkal készül. Mindezt környezetbarát gyártástechnológia egészíti ki, amelyben ólom felhasználása nélkül készítik a memóriachipeket, a termékek pedig megfelelnek a RoHS-direktíva által megkövetelt feltételeknek. Az A-Data szintén 1333 MHz-es modulokkal jelenik meg, amely tökéletesen passzol az Intel rendszereinek buszórajeléhez.

Steve Chang, a Transcend Information alelnöke eközben a lapnak adott interjúban az árak gyors csökkenésének esélyeit latolgatta. Véleménye szerint az átállás ismét egy évet vesz majd igénybe, ahogy az a DDR és DDR2 esetében történt. Az árak még mindig meglehetősen széles skálán mozognak, hiszen ugyanazon felállás esetén egy DDR2-667 chip 1,8 dollárba kerül, míg a DDR3-1066 még mindig 10 dollárba. Ezt a különbséget csökkenteni kell, ehhez viszont több időre lesz szükség.

Luke Lu, az A-Data piaci stratégiáért felelős igazgatója ehhez annyit tett hozzá, hogy a magas árak döntő szerepet játszanak majd a DDR3 térhódításában, ezek leszorítása pedig az egyes gyártók útitervétől és gyártási kapacitásától függ majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások