Megvan a Narnia krónikái 3 rendezője

Megvan a Narnia krónikái 3 rendezője

2007. június 22. 11:37, Péntek
A Walt Disney kiválasztotta a 2009-ben bemutatásra kerülő Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja rendezőjét. Az ötödik regény moziváltozatát a Nell, a remetelány és A világ nem elég direktora, Michael Apted rendezi.

A Walt Disney és a Walden Media nem túl közlékeny a készülő Narnia krónikái-sorozatot illetően. Eleddig csak annyit közöltek, hogy a Caspian herceg alcímet viselő második mozifilm rendezője az első epizódot is készítő Andrew Adamson lett. Azóta csend és hullaszag, ám ma újabb infó csöpögött ki a stúdióból.

Eszerint kiválasztották A Hajnalvándor útja címet kapott harmadik (regényben az ötödik) rész rendezőjét. A producerek a Nell, a remetelány és A világ nem elég direktorát, Michael Aptedet szemelték ki a posztra, aki örömmel el is vállalta a felkérést. Andrew Adamson ezúttal csak mint producer működik közre a film elkészítésében.

Narnia, ahol a sárkány felébred mély álmából, ahol a csillagok a földön járnak, ahol bármi megtörténhet. A királyt és váratlan útitársait ismeretlen tájak s vizek felé viszi a végzetük. Egyre távolabbra sodródnak az idegen tengereken. Hamarosan rádöbbennek, küldetésük nehezebb, mint gondolták, s a világ vége csupán kezdete valaminek.

A Hajnalvándor útja forgatását 2008. január 1-én kezdik, a bemutatót pedig 2009. május 1-re tervezik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások