Készül a Verdák 2?

Készül a Verdák 2?

2007. július 14. 21:27, Szombat
A Pixar Animations évente áll elő friss filmjeivel, s miközben az idei próbálkozás, a L'ecsó a tavaly Verdák nyomdokába kíván lépni, a Pixar főhadiszállásáról kiszivárgott a hír, miszerint folytatódhat a tavaly autós animációs sikerfilm.

A JV Pixar News ugyanis megbízható forrás alapján arról tudósított, hogy a 2010-es Toy Story 3-at 2011-ben a Verdák második része követheti, ami meglepő döntés lenne, hiszen a Verdák csak szolid sikert tudhat magáénak. A korábban bemutatott Némó nyomában 800 millió dollárt és a Hihetetlen család 600 millió dollárt is meghaladó világbevételéhez mindössze 461 millióval tudott hozzájárulni.

Ha a Verdák 2 megvalósulna, az azt jelentené, hogy a Pixar menetrendje némiképp módosulna, hiszen a 2011-es premier egy évvel eltolná az eredetileg az arra az évre tervezett John Carter of Mars-ot. Természetesen az elkövetkező filmek sora nem változik, így 2010-ben a Toy Story 3 jön, 2009-ben az Up, míg 2008-ban a várva-várt WALL-E.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások