Lélek a gépben?

Lélek a gépben?

2007. július 19. 13:30, Csütörtök
Az emberiség egyik rendre visszatérő és talán az egyik legtöbbeket foglalkoztató kérdése, hogy egy robotnak vagy egy számítógépnek lehet-e lelke?

Érdekes, hogy a helyi kutatók úgy tartják: a freudi pszichoanalízist eddig pont a szülőhelyén, Ausztriában nyomták el a legjobban. Azonban a helyzet változik és ebben egy nem várt területről, az informatika és a számítástechnika világából kapnak segítséget a szakemberek. Pszichoanalitikusok és informatikai mérnökök a világ minden tájáról olyan egyedülálló programot akarnak elindítani, amelynek célja a számítógépek vagy más berendezéseknek az emberi lélekkel való ellátása.

Abban minden tudós egyet ért, hogy amíg ez megvalósul, addig még nagyon sok munkára és időre lesz szükség. Mindenesetre az első konzultációt a projektben résztvevő szakemberek már a jövő héten megtartják Bécsben. Az első Engineering & Neuro-Psychoanalysis Forumot (ENF) július 23-án nyitják meg, a rendezvény mottója Emulating the Mind lett. A szervezők száz nemzetközi szakértőt várnak. A témák között elsősorban az elektrotechnika és a neuropszichoanalízis közös témái szerepelnek. A konferencia egyúttal az Elektrotechnikai Világszövetség és a neuropszichoanalízises világszervezet éves kongresszusainak is helyet ad.

Georg Fodor pszichoanalitikus és neurológus először teljesen meglepődött az ötlet hallatán, azonban azóta nagyon tanulságosnak minősítette az informatikusokkal folytatott beszélgetéseit. "Érdeklődve várom, hogy a pszichés koncepcióim alkalmazhatóak-e más területeken is, ugyanis amennyiben ez lehetséges, az a minőségüket tanúsítaná" - közölte a kutató.

Dietmar Dietrich, a Bécsi Műszaki Egyetem Számítástechnikai Intézetének elnöke ugyanakkor sietve rámutatott a mesterséges intelligenciával kapcsolatos eddigi sikertelenségekre. "Évek óta kutatjuk a komplex rendszerek automatizálásának módjait és lehetőségeit. A mesterséges intelligencia programok azonban egyelőre nem hozták a várt eredményeket. Talán ennek az az oka, hogy az elmúlt években a mesterséges intelligencia kutatásakor mindig a hardver oldaláról közelítettük meg a kérdést. Ezúttal azonban a pszichikai oldalról kell megvizsgálnunk ezt a területet" - jelentette ki Dietmar Dietrich.

A cél a lélek számítógépes modelljének létrehozása, de nem mesterséges neurális hálózatok, hanem a pszichikai funkciók szimulálásának segítségével, ami elsőre meglehetősen bonyolultnak, sőt gyakorlatilag lehetetlennek hangzik. A kutatókat leginkább a múltba vesző adatokhoz való hozzáférés, a fontos adatok meghatározása, az érzések és konfliktushelyzetek modellezése és integrálása, valamint a nemiség kérdése érdekli. A tudat szimulálása azonban egyelőre nem szerepel a témák között.

Georg Fodor szerint egyáltalán nem biztos, hogy majd létrejön egy olyan számítógép vagy berendezés, amelynek lesznek saját gondolatai és amely tudatában lesz ennek, azonban az egyes funkciók modellezése igenis megvalósulhat. A projekt főtámogatója a Siemens, amely elsősorban intelligens házrendszereket szeretne létrehozni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások