Vénusz - Öreg kecske és a só

A Lolita-történetek mindig is népszerűek voltak. Az idős férfi és a szemtelenül fiatal lány sztorija volt annyira pimasz, hogy Oscar-jelölést érdemeljen.

Vannak olyan színészek Hollywoodban, akik egyenesen kiabálnak jutalomjáték iránt. Az ember azt hihetné, hogy a 75 éves Peter O'Toole is közéjük tartozik, még egyszer, utoljára visszatér, hogy az Arábiai Lawrence főszerepe után nyolcadjára is Oscar-díjra jelöljék, de tudjuk, hogy nem erről van szó. Egyrészt 2003-ban már megkapta a tiszteletbeli aranyszobrocskát, másrészt pedig Peter O'Toole nem egy hattyúdal erejéig tért vissza, hanem aggastyán kora ellenére továbbra is dolgozik, hisz nem kevesebb, mint négy filmje vár premierre. Ja, hogy közben a Vénuszért mégiscsak megkapta az Oscar-jelölést? Véletlenek márpedig nem léteznek.


O'Toole (Maurice) mondhatnánk, hogy saját magát játssza a Vénuszban. Egy ismert angol színészt alakít, aki azonban neve ellenére sem jutott el a halhatatlanok panteonjába, s bár szakadatlanul dolgozik, nagyjából hasonló, haldokló öregemberes szerepek jutnak neki. Barátjával, az ugyancsak éltes korú Iannel szokásos napi rutinjuk alapján élik életüket, amikor is betoppan kettejük életébe A Nő, vagyis Jessie, Ian unokahúga, aki azonnal felborítja az öregek megszokott bioritmusát. Mivel Ian nem érez magában kellő energiát, ezért Maurice szárnyai alá veszi a vidéki lányt és elhatározza, hogy megismerteti őt Londonnal. A folyamat során - ahogy az lenni szokott - inkább Jessie ismerteti meg Maurice-t magával.

A sokat szidott amerikai filmakadémia, mint már oly sokszor, ezúttal is éles szemű volt. Lehet bármennyire is szidni a válogatási módszereket és a kedvencek előnyben részesítését, O'Toole tökéletesen megérdemelte a jelölést. Ha sportszerűek akarunk lenni, azt is el kell ismerni, hogy mint az előző hét alkalommal, ezúttal is voltak jobbak nála.


Sajnos az erős színészjelenlétű filmek végzete a Vénuszt is utolérte, mert hiába döbbenünk le újra és újra O'Toole szenvedélyén és hitelességén (naná, hogy hiteles ilyen szerepben!), a film mégiscsak nagyon andalítóra sikeredett. A Vénusz tempója épp olyan öreges, mint a színészek folytonos fújtatása, s bár ha a nézőt elnyeli a nagyon is angolos miliő, akkor megbocsáthat ezen melléfogásnak. Az ütemtelenség miatt a film közönsége is minden bizonnyal idősebbekből fog állni, s a fiatalok megint kihagynak egy nagyon emberi drámát. (Lásd, még a hazai, ugyancsak több potenciált rejtő nyugdíjas filmet, a Konyecet.)

Persze egy fő negatívumot kiemelő kritika is éppúgy taszíthatja a nézőt, de nyilvánvalóan nem a Vénusz lesz az a film, amire az SG-olvasók hada csoportosan elzarándokolna. Ezért hogy enyhítsem a negatív élt, sietnék is megjegyezni, hogy a tempón és a szokásos elmúláson csámcsogó klisés szólamokon kívül nagyjából minden klappol, a Vénusz öreges bájával ugyanis nagyrészt sikeresen kerüli el a filmes giccset.


A Vénusz közel sem tökéletes, azonban nagyon szimpatikus film lett és olyan problémákról szól, melyekkel minden bizonnyal egyszer sokunknak szembe kell néznie. Mindenesetre ha egy valamit kellene kiemelnem, akkor mindenféleképpen O'Toole tűpontos, megható és önirónikus alakítása miatt érdemes látni a Vénuszt.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Vénusz (Venus) feliratos angol vígjáték, 95 perc, 2006 Rendező: Roger Michel l Forgatókönyvíró: Hanif Kureishi Operatőr: Haris Zambarloukos Zene: David Arnold szereplők: Peter O'Toole (Maurice) Leslie Phillips (Ian) Jodie Whittaker (Jessie) Vanessa Redgrave (Valerie) Richard Griffiths (Donald) Beatrice Savoretti (pincérnő) Philip Fox (doktor) Lolita Chakrabarti (nővér)