Megapixel háborúzik a Samsung

Megapixel háborúzik a Samsung

2007. augusztus 3. 16:08, Péntek
Négy új készüléket mutatott be a Samsung, melyek kompakt létükre értelmetlenül magas felbontásra, 8-12 megapixelre képesek, emellett viszont számos sokkal hasznosabb funkcióval is gazdagodtak.

A koreai elektronikai óriás lerántotta a leplet az NV sorozat három új tagjáról, illetve harmadjára is kísérletet tett a személyi médialejátszó és a nagy felbontású kompakt fényképezőgép hatásos kombinálására. Az NV8, NV15 és NV20 kódra keresztelt modellek a legegyszerűbben használható, "vedd elő és kattints" gépek táborát gyarapítják, igaz, igényes rozsdamentes acél házakba költöztetve. A három testvér főként a maximum felbontás tekintetében tér el egymástól, mégpedig 8, 10, 12 megapixeles képméretre pozícionálva. Ezek az értékek - figyelembe véve az objektív méretét, a felhasználói szokásokat és az igényeket - éppen 2, 4, illetve 6 megapixellel haladják meg az optimális értékeket, hiszen e felett szakértők szerint is minden csak marketing.


Ellenben a Smart Touch kezelőfelület nagyon ötletes újdonság, hiszen a 6,35 centiméter képátlójú kijelző furamód nem érintőképernyő, hanem az LCD körül lévő gombokkal egy mozdulattal scrollozni, forgatni is. Az NV sorozat új tagjai egyébként háromszoros optikai zoomátfogásra képesek, a fényérzékenység egészen 3200-as ISO értékig állítható és mára már természetes, hogy rendelkeznek a kézremegés kiszűrésére szolgáló képjavító módszerrel, zajszűrővel és egyéb, a képminőséget pozitívan befolyásoló funkciókkal is. A masinák a képeket SD illetve SDHC kártyákra képesek rögzíteni, csakúgy mint a 30 képkocka/mp-es VGA felbontású videókat.


A Samsung egyesült államokbeli marketinggel foglalkozó alelnöke büszkén nyilatkozta az ottani sajtó számára, hogy az NV széria legkiemelkedőbb képessége a Smart Touch, ami kiemeli majd a kompakt gépek sűrű mezőnyéből a készüléküket. Szerinte a gép "hűha faktora" igen jónak mondható, emiatt a megjelenést követően arra számítanak, hogy elsősorban a tapasztalt digitális kamera tulajdonosok következő választása lesz a továbblépéshez. Ráadásul trendet is szeretnének teremteni, megfogva azokat, akik nem szeretnék hogy gépük átlagos kinézetű legyen.

A vásárlásokra viszont még legalább őszig várni kell, hiszen a gép először az Egyesült Államokban és természetesen a cég szülőhazájában, Dél-Koreában jelenik meg, Európa egy kicsivel később kaphatja meg majd a sorozatot. Az NV20 és NV15 USA-beli ára viszont már ismert, mégpedig 399 illetve 299 dollár lesz, az NV8-é még meghatározásra vár. A 100 dolláros eltérés eléggé érthetetlen a minimális különbözőséget tekintve. Kérdés, hogy a legkisebb testvér ára vajon mennyivel lesz kevesebb.

A 8 megapixeles régióban a Samsung is abban reménykedik, hogy a legtöbben az új i85 mellett döntenek, ami a fent említett kategória funkcióit ötvözi egy hordozható médialejátszó képességeivel, így nem kell majd külön eszköz a fotók, videók elkészítésére és azok megnézésére, illetve zenehallgatásra.


Az i85 kijelzője egészen hatalmas, 7,5 centiméter átmérőjű, a túloldalon pedig egy kompakthoz képest szintén nagy, 5-szörös optikai zoomra képes objektív bújik elő bekapcsolás után. A rázkódásvédelem, arc-érzékelés és a korábbi modellekből ismert Wise-Shot (két képet készít gyors egymás utánban, egyet nagy ISO érték és zajcsökkentő mellett, egyet pedig vakuval) funkciók mellett a szokásos szórakoztató funkciók is bele kerültek a gép szoftverébe. Az adatokat szintén SD/SDHC formátumú kártyán képes tárolni, viszont a belső memóriáját a szokotthoz képest bőven meghizlalták, így kártya nélkül is 256 Mbyte áll rendelkezésre.

Médialejátszóként viszont az iPodhoz hasonlóan valószínűleg valamilyen saját optimalizált formátumra alakítja majd a Samsung Digimax szoftvere az MP3, AVI, MOV, WMV vagy ASF fájlokat, legalábbis a bejelentéskor "néhány egyszerű lépésről" beszéltek, ami többnek hangzik mint egy egyszerű USB-n keresztüli másolás. Elméletileg ez a készülék is idén ősszel lesz elérhető a boltok polcain, az amerikai ár pedig egészen ideális, 349 dollárnyi összeg. Ez a tapasztalatok szerint Európában, illetve Magyarországon jóval magasabb lesz (a multicégek az árképzés során a dollárt és az eurót 1:1 arányban váltják), tehát a 65 000 forintnyi dollár helyett inkább 85-95 ezres bruttó kiskereskedelmi ár valószínű.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások