Elkészült az Ageia PhysX mobil változata

Elkészült az Ageia PhysX mobil változata

2007. augusztus 24. 13:17, Péntek
Az Ageia bejelentette, hogy elkészültek a fizikai gyorsító chip mobil változatával, amelynek fogyasztása és mérete lehetővé teszi, hogy a jövőben laptopokban is otthonra találjon a speciális igényeket kielégítő kiegészítő.

Az Ageia PhysX 100M névre keresztelt megoldás a hivatalos közlemény szerint méretben és fogyasztásban is jóval kisebb, kedvezőbb adatokat produkál az asztali számítógépekbe szánt első változatnál, így ezentúl akár a laptopokba is beszerelhetik a fizikai gyorsítókat. Ez alatt természetesen a csúcskategóriás, fanatikusoknak szánt, erős konfigurációkat értik, a cég nyilván azokat szeretné rávenni a megoldás megvásárlására, akik elegendő pénzt szánnak a játékokra is használható laptopok beszerzésére.



A mobil változat érkezéséről már februárban beszámoltunk, úgy tűnik nagyjából fél évet vett igénybe a munka befejezése. A cég szerint az új változat jól passzol a laptopokba, hiszen méretében kisebb az asztali példányoknál, fogyasztása pedig mindvégig 10 watt alatt marad, így nem ró túlzottan nagy terhet az akkumulátorra. Igaz, még így is gondot jelenthet az alkatrészek beszerelése, hiszen a legtöbb laptopban nem sok helyet hagynak a különböző bővítmények, kiegészítők mellékelésére, ám talán a csúcskategóriás, nem éppen kis súlyukról és méretükről híres példányokban ezzel nem lesz probléma.

Az Ageia már most azt állítja, hogy a vezető laptopgyártók mind bejelentették igényüket a fejlesztésre, ám azt nem közölték, hogy mely gyártókról és pontosan mely modellekről van szó. A vezérlőt természetesen igyekeznek minél szélesebb vásárlói kör számára érdekessé varázsolni, kihangsúlyozva, hogy nemcsak játékokhoz, de különböző tudományos, mérnöki és pénzügyi alkalmazásokhoz is kellő segítséget nyújt a fizikai gyorsító.

Kérdés, hogy mennyire lehet sikeres a fejlesztés a mobil szegmensben, hiszen az előd még az asztali számítógépek vonalán sem büszkélkedhet nagy sikerekkel. Az érdeklődés mindvégig alacsony maradt, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a legtöbben nem látják a rációt az újabb önálló vezérlőben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások