Interneten szerződött álszállítmányozók buktak le

Interneten szerződött álszállítmányozók buktak le

2007. augusztus 31. 08:27, Péntek
Budapesten kapta el azt a két magyar férfit a Siófoki Rendőrkapitányság a kaposvári bevetési egységgel, akik alaposan gyanúsíthatóak azzal, hogy eltulajdonítottak egy Németországból származó, 12,5 millió forint értékű sajtszállítmányt - jelentette be Lengyel Róbert siófoki rendőrkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lukácsa Attila, a nyomozást irányító bűnügyi osztályvezető elmondta, augusztus 17-én tett bejelentést a rendőrségen egy siófoki kereskedő amiatt, mert eltűnt a Németországból rendelt, cége számára legyártott sajtszállítmány.

Az áru behozatalával interneten keresztül kötött szerződéssel bízott meg egy szállítmányozó céget. A szerződést, mint utóbb kiderült, hamis adatokkal kötötték meg a siófoki kereskedővel, visszaélve egy hivatalos szállítmányozó cég nevével. Nem kizárt, hogy másokat is megkárosítottak az elkövetők - tette hozzá. A rendőrség lakossági információ alapján jutott a főként pékségeknek szánt, speciális, 15 kilogrammos kiszerelésű reszelt Gouda sajt, valamint a szállítmány ellopásával gyanúsítható fővárosi és Békés megyei férfi nyomára.

A sajtszállítmány felét már értékesítették, de a másik felét sikerült egy hűtőkamrában lefoglalni, amit a rendőrség visszaszolgáltat majd a sértettnek. A büntetett előéletű férfiakat szerdán vették őrizetbe, majd a kaposvári fogdába szállították őket - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások