KSH: 24%-kal nőtt az internetpiac

KSH: 24%-kal nőtt az internetpiac

2007. szeptember 12. 13:27, Szerda
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a távközlésre és az internetre vonatkozó első féléves adatait.

2007 második negyedévének végén a széles sávú internet előfizetőinek tábora másfélszer annyi volt, mint egy évvel korábban, a vezeték nélküli szegmens részaránya pedig megközelítette a 21 százalékot. A mobil-előfizetések száma túllépte a 10,2 milliót, viszont a kábeles telefonálás terjedése ellenére folytatódott a vezetékes vonalak számának csökkenése. A mobiltelefonokról kezdeményezett telefonbeszélgetések az összes - nem internet célú - hívás időtartamának több mint kétharmadát tették ki.

A mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 168 ezerrel növekedett, s az időszak végére már meghaladta a 10,2 milliót. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 176 ezerrel emelkedett. Az előző év azonos időpontjához képest az előfizetői állomány 779 ezerrel, 8%-kal lett magasabb. A negyedév végén 100 lakosra már 102 mobilelőfizetés jutott. A mobilhálózatban a negyedév folyamán 6%-kal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban. Ennél nagyobb mértékben, 14%-kal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 330 percnyi beszélgetés jutott, ez 5%-kal több, mint egy évvel korábban. Vezetékes fővonalak száma.


A (szintén vezetékes besorolású) kábeltelefonos szolgáltatások körének további dinamikus fejlődése sem tudja megállítani a vezetékes fővonalak számának folyamatos csökkenését. 2007 II. negyedévének végén - előzetes adatok szerint - 3,3 millió vezetékes fővonal volt üzemben (ennek 4,4%-a kábeltévés), 96 ezerrel kevesebb, mint 2006 azonos időpontjában és 29 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedév végén. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma a negyedév végén 33,0 volt. Az ISDNvonalaknak a vezetékes szegmensen belüli aránya változatlanul 17%.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma 18, időtartama 22%-kal csökkent az előző év II. negyedévéhez képest. A visszaeséshez hozzájárul a mobilforgalom éves szinten erőteljes emelkedése és valamelyest az ingyenes internetes telefonálás egyre inkább terjedő lehetősége is.

Az egy vezetékes vonalra jutó hívások (adatcélú forgalommal együtt számított) időtartama 517 perc volt, ami 20%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,1 percet, internethívások nélkül 2,9 percet tett ki. Továbbra is fennáll, hogy az árak esése és a gyakran jelentős ingyenes idősávot is tartalmazó akciós díjcsomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek, mint mobiltelefonról. A vezetékes vonalról kezdeményezett adatcélú hívások száma 60, időtartama 63%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

2007 II. negyedévében az internetszolgáltatók száma 334 volt, 101-gyel több, mint egy évvel korábban. A piac erősen koncentrált, 25 cég mondhatja magáénak az előfizetések 90%-át. 2007 második negyedéve folyamán az internet-előfizetések száma több mint 6%-kal emelkedett. Az időszak végén 36%-kal volt több előfizetés, mint a 2006. év azonos időpontjában.


Az internetpiac dinamikus fejlődése - az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett - a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. A 2006-ban megkezdődött jelentős szerkezeti átalakulások ebben a negyedévben is folytatódtak. Az xDSL és a kábelhálózatos előfizetések gyarapodása éves viszonylatban közel azonos volt (52, illetve 53%). A vezeték nélkülia/ internet ugyanakkor gyorsabban terjed, egy év alatt 65%-ot növekedett, s részaránya már megközelítette a 21%-ot. A széles sávú (kábel- és xDSL-) internet-előfizetések száma egy év alatt másfélszeresére nőtt, és már 18-szor akkora, mint a kapcsoltvonali és az ISDN-előfizetéseké összesen.

Az összes előfizetéseken belül 2006 II. negyedévéhez képest közel negyedére zuhant a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), csökkent a bérelt vonali, jelentősen növekedett az xDSL-, a kábeltévés és a vezeték nélkülia/ szegmens előfizetéseinek aránya. Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a második negyedévben megközelítette a 26,2 milliárd forintot, ami 24%-kal volt több az egy évvel korábbinál.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások